Idén júliusban egy 38 milliárd rúpiás (kb. 160 milliárd forint) csalás bukott ki az egyik legnagyobb állami pénzintézetnél Indiában, a Punjab National Banknál. Ekkor egy gyémántfeldolgozó cég hamisította meg a könyvelését, hogy hitelhez jusson. Előtte pedig 2 milliárd dollárnyi kárt okozott Nirav Modi neves indiai ékszerész, aki jelentősebb hitelek felvételéhez nem létező eszközöket, köveket tüntetett fel zálogként.
Most emiatt az indiai bankok vonakodva adnak csak hitelt a feldolgozóknak, akik így nem tudnak vásárolni a bányacégektől. Mindez akkora válságot indított el, hogy a világ egyik legnagyobb bányacége, a brit Anglo American bejelentette, hogy leányvállalata, a De Beers az eddig tervezettnél egymillió karáttal kevesebb gyémántot fog kitermelni mind 2020-ban, mind 2021-ben - szemlézi a hvg.hu a Bloomberg cikkét.
Kapcsolódó
A cég ezzel együtt is azt állítja, hogy a kereslet csökkent, ami miatt árat is kellett csökkenteniük. A társaság 2019-es árbevétele ezért 1,2 milliárd dollárral marad el a 2018-as év azonos időszakától. Arra is számítanak, hogy az értékesített karátmennyiségük 2020-ban és 2021-ben is esni fog.
A gyémántpiacokat már évek óta lejtmenetbe lökték a szintetikus gyémántok: a szén kristályosodását jól lehet reprodukálni mesterséges körülmények között, bizonyos szempontból az így előállított kövek tisztábbak és szebbek is a természetes példányoknál. A szintetikus darabok iránti kereslet pedig folyamatosan nő nemcsak az áruk, de a vérmentességük miatt is, mivel nem használnak rabszolgamunkát az előállításukhoz.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Ez nagyon nem hiányzott a németeknek, ebből komoly baj lehet

Horvát horror: agyonlőttek egy lövöldöző bankrablót a rendőrök, kitört a pánik

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Újabb áremelés jön a hétvégén a kutakon

Komoly leállás jön az OTP-nél, érdemes előre gondolkodni
