Hamarosan új indexsúlyok lépnek érvénybe a Wiener Börse által számolt régiós tőzsdeindex, a CECE esetében, de nem sokkal ezután a BÉT két indexe, a BUX index és a BUMIX index kosara is változik.
A CECE index esetében a mutatóból a magyar részvények közül kikerülnek az Állami Nyomda, a Graphisoft Park és az FHB részvényei, új papírként bekerülnek majd a Konzum részvények - hívták fel a figyelmet az Erste Befektetési Zrt. szakemberei. A brókercég szerint az indexek átsúlyozására március 14-én a zárószakaszban kerül majd sor, így akkor érdemes a változások miatt megnövekedett forgalomra felkészülni az adott részvények piacán.
Kapcsolódó
A három kikerülő részvény indexsúlyai alapján az Ersténél úgy számolják, hogy az indexkövető tőzsdén jegyzett alapoknak Állami Nyomdából közel 37 ezer, Graphisoft Parkból több, mint 16 500, FHB-ból 41 ezer darab részvényt meghaladó mennyiséget kell majd értékesíteniük. Ezek a mennyiségek mindegyik esetben sokszorosan meghaladják az adott részvények átlagos napi forgalmát.
Bekerülnek viszont új tagként az index kosarába a Konzum részvényei. A papír súlya az indexben 6 század százalékos lesz, ez a brókercég számításai szerint valamivel több, mint 19 5000 részvény megvásárlását hozhatja magával az indexkövető alapok részéről. Ez a részvény napi forgalmának egyharmadát jelenti. Az Erste szerint ezért ez nem jelent majd jelentős változást a részvények piacán, érdemes azonban megjegyezni, hogy a Konzum részvények a spekulánsok egyik kedvencévé vált a BÉT-en, így a napi forgalmon belül jóval nagyobb a napon belüli üzletek aránya és alacsonyabb a valós nettó vételeké és eladásoké.
A CECE indexbe való bekerülés utáni szereplés mérlege meglehetősen vegyes volt a magyar részvények számára az elmúlt félévben. Az OPUS részvények tavaly szeptember közepén kerültek be a régiós indexbe, árfolyamuk ezt követően nem sokkal megháromszorozódott. A Waberer's papírjai december közepi bekerülésük óta viszont csak stagnáltak.
A BUX index kosarának átalakítására március 19-től kerül sor. Itt a változás annyi, hogy az Elmű részvényei kikerülnek az indexből. A kisebb kapitalizációjú részvények árfolyamváltozásait nyomon követő BUMIX indexben ennél több változás lesz. A kosárból kikerülnek a Duna House, az Elmű ,az Émász és a Plotinus részvényei, bekerül viszont az Altera és a Masterplast.
A fotó forrása: BÉT.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Kupán vágott egy medvét a fejszés ember, a medveriasztó spray csak utána jutott eszébe: videó

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Kitiltanák a villanyautót egy társasházból, itt az újabb konfliktusforrás

Egyre több a bukás a forgalmi vizsgákon, valami nem stimmel

Lesújtó bizonyítvány érkezett, a Belügyminisztérium a pánikgombra tenyerelt

Itt az árrésstop mérlege: élelmiszerek százai lettek drágábbak
