Az átlagos árupiaci hedge-fund éves szinten 1,7 százalékot bukott, a szektor teljesítményét mérő index 2000-es létrehozása óta az első veszteséges évét zárta. A csökkenésben nagy szerepet játszott, hogy a legnagyobb alapok, köztük a Blenheim, a Cive Capital, a Blugold és a Merchand éves szinten 10 százalék feletti veszteségeket produkáltak - írja a Financial Times.

Az egész iparág számára 2011 rossz év volt, mind a kezelt vagyon alakulásának tekintetében, mint az elért hozamokat nézve - mondta a lapnak Christoph Eibl, a Tiberius árupiaci alapkezelő vezetője. Az árupiaci termékek kosarából képzett Reuters-Jefferies Commodity Index 8,3 százalékot veszített értékéből az év folyamán, leginkább a mezőgazdasági terményárak és a fémek árfolyamának csökkenése miatt.

Az 5 milliárd dolláros vagyont kezelő Blenheim befektetői szerint éves szinte 17,1 százalékot bukott. A Willem Kooyker által 1988-ban alapított hedge-fund története legrosszabb hónapját tudhatja maga mögött a tavalyi szeptemberrel, alumínium és kukorica pozíciói okoztak hatalmas veszteséget az alapnak. A szektor második legnagyobb szereplője, a Chris Levett által futtatott Clive Capital 10,6 százalékos mínusszal zárta az évet. Ennél is nagyobbat bukott a Michael Coleman által futtatott Merchant nevű hedge-fund, 29,9 százalékot, a BlueGold pedig 34 százalékos veszteséggel ezt is felülmúlta.

Az iparág szereplőinek magyarázata szerint az év során a nehézségek leginkább azzal magyarázhatóak, hogy az árupiaci árfolyamok alakulása nem a fundamentális tényezőket követte, hanem elsősorban a külső hatásokra reagáltak, ebben döntő szerepe volt az európai adósságválság szeptemberben piacokon végigsöprő hullámainak. Persze most is voltak olyanok, akik felülteljesítettek, egyes specializált hedge-fundok kifejezetten jó teljesítményt nyújtottak. Ilyenek voltak egyes fémekbe és a földgázba fektető hedge-fundok. Egy földgáz alap, a  Vetile például 51 százalékos hozamot produkált az év folyamán, de volt, aki a kukorica shortolásán keresett nagyot.

Mark Rzepczynski szerint a veszteségek egyik oka az lehet, hogy az egyes termékekre specializálódott traderek gyakran figyelmen kívül hagyták a makrotényezőket, s csak az aktuális keresleti és kínálati viszonyok alakulására figyeltek, a nagy képet azonban nem követték nyomon.

A veszteségek fokozódásával a befektetők is kiszerettek az alapokból, az éves nettó tőkebeáramlás a szektorba 2002 óta a leggyengébb volt. A tavaly a szektorba mindössze 15 milliárd dollárnyi friss pénz érkezett, a 2010-es 67 milliárd dollár kevesebb, mint negyede.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!