Közel 7 százalékos mínuszban nyitottak hétfőn a Heineken részvényei, miután a sörgyártó első félévi profitnövekedése az elemzők által vártnál gyengébb lett.

A CNBC beszámolója szerint az üzemi eredmény 12,5 százalékos szerves növekedést mutatott, ami elmarad a cég által összeállított konszenzusos előrejelzéstől, amely 13,2 százalék volt.

A söreladások is elmaradtak a várttól: a várt 3,4 százalékos növekedés helyett mindössze 2,1 százalékkal emelkedtek.

A Heineken 95 millió eurós nettó veszteséget könyvelt el az első félévben, amely mögött elsősorban a CR Beer kínai sörgyárba történő 874 millió eurós befektetés állt.

A gyártó éves működési nyereség növekedési előrejelzését is módosította: 4 és 8 százalék közötti tartományra számítanak.

A Heineken Európában mindössze 0,2 százalékos profitnövekedést ért el a várt 15,1 százalékkal szemben, főként a versenypiacon megnövekedett promóciós kiadások miatt.

A sörgyártó azonban az alacsony alkoholtartalmú és alkoholmentes sörök értékesítésében már sokkal jobban teljesített, ezen kategóriában 14 százalékos növekedést könyvelhettek el.

A Heineken vezérigazgatója, Dolf van den Brink „egyre fontosabbnak” minősítette a kategóriát a cég számára, különösen a Heineken 0.0 alkoholmentes sört.

Sörözünk orrba-szájba, már az is iszik, aki eddig nem

Ugyanazt kortyolgatjuk, mint évtizedekkel ezelőtt és ugyanúgy tivornyázunk, mint korábban. Egyetlen változás van: most már az is iszik, aki eddig nem.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!