A Tesla eddig példátlan lépésre szánta el magát, és jelentős modellfrissítést hajtott végre Kínában, a lépést az erős helyi konkurencia kényszerítette ki. Az Y modell ráncfelvarrt változata a Tesla kínai honlapján pénteken közzétett árak szerint 263 500 jüantól indul, ami 5,4 százalékkal magasabb, mint az előző változaté.
Közzétette a 2025-2030-as időszakra vonatkozó üzleti stratégiáját az Alteo, a hírre egészen 4800 forintig meneteltek az energiatermelő cég részvényei, azok után, hogy egy hete alig haladta meg a 4000 forintot az árfolyam. Az Alteo regionális terjeszkedést készít elő, több beruházással a következő 5 évre, 2030-ra pedig megcélozták a 300 millió eurós éves EBITDA-t.
A Duna House csoporthoz tartozó franchise hálózat rekord összegű jutalékot ért el 2024 utolsó negyedévében, a 4,5 milliárd forint 24 százalékkal magasabb a 2023 október-december időszakénál. Ebből a magyarországi jutalékbevételek 3,4 milliárd forintot tettek ki, éves szinten 45 százalékos növekedés után.
Erős hét volt a Budapesti Értéktőzsdén: pénteken 81 500 pontig emelkedett napközben a BUX index, az OTP Bank részvények árfolyama történelmi rekordon járt, 22 520 forinton. A vezető magyar részvények ennek ellenére olcsók a megrendelt profithoz képest, mutattak rá éveleji stratégiai kitekintőjükben a K&H Értékpapír elemzői.
A tőzsde jó teljesítménye nem ragadt át a forintéra
A hét első napjaiban gyengült a hazai deviza, az euróval szemben 416, a dollárral szemben 404 volt a heti csúcs. Korrigálni innen sikerült ugyan, de csak minimálisan, 413-ig.
Pénteken közzétették a váratlanul erős decemberi átfogó munkaerőpiaci adatokat, ami alapján későbbre tolódhat a következő kamatcsökkentés a Fed részéről. Ez így minden bizonnyal tovább erősíti a dollárt, magasan tartja az amerikai kötvények hozamát, a tőke tehát továbbra is áramolhat Amerika felé.
Pénteken a tízéves referenciakötvény hozama 4,7-4,8 százalék közt mozgott, ilyen környezetben nem túl jók a kisebb, feltörekvőpiaci devizák kilátásai, ráadásul közelít a lélektani 5 százalékos határ felé, amely a múltbeli tapasztalatok alapján eladási hullámot indíthat a részvénypiacokon, elsősorban a magas adóssággal rendelkező növekedési részvények közt.
A CIB Bank pénteken arról írt, hogy egy 400 közeli euró-forinthoz számos tényezőnek javulnia kellene, szükség lenne például a beharangozottnál enyhébb vámpolitikára Amerika részéről, az ukrajnai konfliktus deeszkalálódására, itthon pedig egy esetleges kiegyezésre az EU vezetőivel, illetve a vártnál gyorsabban helyreálló gazdasági növekedésre.
A Delta Air Lines légitársaság a vártnál magasabb, 14,4 milliárd dollár bevételt könyvelhetett el 2024 utolsó negyedévében, éves összevetésben 5,7 százalékos növekedéssel. A 843 millió dolláros nettó nyereség is magasabb a vártnál. A lényeg azonban a 2025-ös menedzsment prognózis volt, a vezetőség szerint rendkívül erős az utazási kedv, emiatt idén rekord nyereségre számítanak.
A nemzetközi folyamatoknak megfelelően a magyar kötvényhozamok is emelkedtek. A tízéves kötvény lejáratig évi 6,88 százalékos hozamot kínál. A hosszabb papírok hozama pedig már 7 százalék fölé kúszott.
Eurós kötvényeket bocsátott ki Magyarország, 10 és 15 év futamidőkre. A hozamok 4,51 és 4,88 százalék. Az összesen 2,5 milliárd eurós kibocsátáson a kötvények iránt 4-szeres volt a befektetői érdeklődés.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!