A hétre mindenki a frissen érkező negyedéves vállalati pénzügyi jelentéseket várta, amikor megérkezett a hír hétvégén: Irán drón- és rakétatámadást indított Izrael ellen. A támadás nagy részét az izraeli légvédelem amerikai és brit támogatással sikeresen hatástalanította, a több száz rakétából mindössze néhány talált célpontot.
Az izraeli katonai vezetők azt nyilatkozták, hogy minden szükséges lépést megtesznek a védelmük érdekében, míg megtorlás esetén Irán még nagyobb horderejű támadásokat helyezett kilátásba.
A bizonytalan geopolitikai helyzet pedig a pénzügyi piacokra is rányomta bélyegét: a csapások hírére a befektetők igyekeztek a rizikósabb eszközökből a biztonságosabbak felé menekülni. A kriptovaluták árfolyama beszakadt (a Bitcoin 10 százalékot zuhant), míg az olaj és az arany ára megemelkedett.
Az amerikai tőzsde reakcióját csak a hétfői nyitáson tudhatjuk meg, mindenesetre a piac megnyugodni látszik: mivel a konfliktus eddig nem eszkalálódott tovább, így normalizálódott az olaj ára, és a Bitcoin árfolyama is konszolidálódott a támadások előtti szinten.
Csalódtak JP Morgan befektetői
Az amerikai nagybank bejelentésével pénteken megkezdődött a nagyvállalatok gyorsjelentési szezonja. Bár a JP Morgan erős negyedévet zárt, és számai felülmúlták a várakozásokat (42,55 milliárd dolláros bevételen részvényenkénti 4,44 dollár nyereséget hozott össze a Jamie Dimon vezette bankóriás), a részvények árfolyama mégis 6 százalékot zuhant, ugyanis a következő negyedévre a vártnál kisebb kamatbevételt prognosztizáltak.
A Wells Fargo és a Citigroup is erős számokat jelentett, papírjaik árfolyama minimális eséssel zárta a pénteki kereskedést.
Gyorsjelentések
Hétfőn jelent két újabb nagy pénzügyi szolgáltató, a Goldman Sachs, valamint a Charles Schwab.
Kedden a Bank of America és Morgan Stanley veszi át a banki stafétát, de szintén aznap tudhatjuk meg a legnagyobb amerikai egészségbiztosító, a UnitedHealth Group első negyedéves teljesítményét.
Úgyszintén kedden jelent a Johnson & Johnson gyógyszeripari vállalat is, melynek befektetői az osztalék emelésére is számítanak: az elemzők szerint a J&J 1,19 dollárról 1,25 dollárra fogja módosítani negyedéves részvényenkénti kifizetését.
Szerdán többek között az orvosi eszközöket gyártó Abbott Laboratories számai érkeznek, míg csütörtökön a streaming és a félvezetők befektetői fogják árgus szemmel figyelni a híreket, aznap jönnek a Netflix, valamint a Taiwan Semiconductor Manufacturing adatai.
A hetet pénteken a különböző fogyasztási cikkeket gyártó Procter & Gamble, valamint az egyik legnagyobb hitelkártya szolgáltató, az American Express negyedéves jelentése zárja.
IPO
A héten két cég tőzsdére lépését érdemes figyelemmel követni: a Centuri Holdings egy infrastrukturális szolgáltató vállalat, amely közműszolgáltatókkal együttműködve tart karban energiahálózatokat az Egyesült Államokban és Kanadában. Szintén a héten debütál az Ibotta nevű mobiltechnológiai vállalat, amely vásárlások utáni pénzvisszatérítési szolgáltatásokat nyújt.
A Reddit befektetőinek is érdemes résen lenniük, ugyanis véget ér a cég IPO utáni csendes időszaka, így a Wall Street elemzői közzétehetik első analízisüket, és célárfolyamukat a közösségi média céget illetően. Korábbi cikkünkben elemeztük, hogy nem túl rózsásak a Reddit részvényeinek kilátásai, az árfolyamuk a tőzsdére lépés óta már 10 százalékot esett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!