Szélsőségesen optimista álláspontra helyezkedtek a profik a Budapesti Értéktőzsde vezető részvényeivel kapcsolatban - derül ki a német ZEW intézet és az osztrák Erste Bank közös felméréséből, amelyben régióval foglalkozó pénzügyi szakértőket és alapkezelőket kérdeztek meg.

A felmérésben a megkérdezett 63 szakértő 63,7 százaléka volt azon a véleményen, hogy fél év múlva a jelenleginél magasabb lesz a BUX index értéke, s mindössze 4,5 százalékuk várta azt, hogy csökken. Ezzel a felmérés bull/bear hányadosa igen magas szintre, 14,15-re emelkedett. A hasonló hangulati felmérésekre általában jellemző, hogy többségben vannak az emelkedést várók, azonban ilyen elsöprő optimizmus viszonylag ritkán alakul ki, már 4 feletti értékeknél általában túlzottnak lehet azt tekinteni.

BUX index és hangulat
Kép: Napi.hu


E felmérésben mindössze egyszer mértek ennél is magasabb értéket, 2013 októberében, akkor fél év alatt mintegy 10 százalékkal került lejjebb az index értéke. A BUX index tekintetében ez a felmérés amúgy általában jó kontraindikátor szokott lenni, túl sok pesszimizmus mellett már általában nem nagyon estek tovább az árak, s túl nagy derűlátás esetén az emelkedés nem ment már nagyon tovább.

Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy az amerikai részvénypiacon a hasonló hangulati felmérések már egy jó ideje a szélsőségesen optimista tartományban tartózkodnak, s ott egyelőre még csak komolyabb korrekció sem következett be.

A forint kilátásaival kapcsolatban viszont megmaradt a szakértők pesszimizmusa, igaz, csökkent az előző hónaphoz képest. Jelenleg a válaszadók nettó 13 százaléka mondta azt, hogy hat hónap múlva a mostaninál gyengébb lesz a forint, februárban még nettó 16,7 százalék volt ez az arány. A régiós devizák közül egyébként a forinton kívül a török lírától várnak még gyengülést, az összes többinél erősödésre számítanak. A legtöbben a lengyel zloty felértékelődését tartják valószínűnek, nettó 52,2 százalék szerint ez féléves időtávon bekövetkezik.

Forintárfolyam és hangulat
Kép: Napi.hu

Romlott a magyar gazdaság jelenlegi helyzetének megítélése február óta, nettó 8,4 százalék szerint az kifejezetten rossznak nevezhető. Ez azt is jelenti, hogy a februári pozitív tartományba való ugrás egyelőre átmeneti volt. Negatív pontszámot Magyarországon kívül csak Horvátország és Törökország kapott a régióban.

A kilátások viszont javultak, 15,5 százalékponttal nettó 26,6 százalékra nőtt azok aránya, akik javulást várnak hat hónapos időtávon. Hozzá kell azonban tenni, hogy régiós összehasonlításban még így is sereghajtó Magyarország.

Egyre többen várják az inflációs ráta emelkedését a következő fél évben, a februári 32 százalék után már nettó 36,4 százalék számít erre, ennél magasabb értéket csak Szlovákia esetében mért a kutatás. Ugyanakkor nálunk várják a legtöbben a rövid hozamok csökkenését, nettó 49 százalék, egyre kevesebben hisznek abban, hogy fél éven belül jelentősen emelkednének a hosszú hozamok. Utóbbi véleményt a szakértők nettó 4,3 százaléka osztja, ez 8,8 százalékpontos csökkenés februárhoz képest.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!