Joe Biden visszalépésével a pénz- és tőkepiacokon valószínűleg megindulhat egy olyan folyamat, amelyben kissé leépülnek a Donald Trump elsöprő győzelmére spekuláló pozíciók. Ezek elsősorban azt feltételezték, hogy a republikánus elnökjelölt ismét hatalomra kerülve az előző ciklusban alkalmazott adópolitikát folytatná, amely ugyan kedvezőbb a vállalatoknak, azonban nem tenne túl jót az amerikai költségvetésnek és infláció növelőhatása lenne – írja összefoglaló elemzésében a Reuters.
Jól látható volt az inflációs várakozások megugrása a hosszabb amerikai államkötvények hozamemelkedésében, amely a Biden-Trump televíziós vita után indult meg a regnáló elnök gyenge szereplésének köszönhetően. Trumpot még inkább esélyesnek kezdték látni az elnöki pozíció elnyerésére az ellene elkövetett merénylet után. Erről bővebben itt írtunk.
Az ellentétes irányú mozgások megindulását jelezheti, hogy hétfőn hajnalban enyhén gyengült a dollár több nagy devizával szemben is. Általános volt ugyanis a meggyőződés, hogy egy Trump-elnökség a dollár erősödését hozhatná magával, még akkor is, ha ő maga korábban élesen kritizálta például Japánt, amiért hagyják a jent régen nem látott mélypontokra gyengülni.
Sőt, az alacsonyabb vállalati adók mellett alacsonyabb kamatokat is ígért a republikánus jelölt, ami elvileg a zöldhasú gyengülését hozhatná magával. Azonban aligha lehetne alacsonyabb kamatokat várni az Egyesült Államokban, ha közben az infláció megugrása miatt a hozamok felfelé tartanának.
A Bloombergnek nyilatkozó szakértők elsősorban azt emelték ki, hogy Joe Biden visszalépésével ismét bizonytalansági tényező jelent meg, ezért elsősorban a volatilitás növekedésével lehet számolni a piacon.
Joe Biden döntése egy újabb kérdőjelet hoz a kampányba. A volatilitás tovább erősödhet, ha Kamala Harrisnak sikerül csökkentenie a közvélemény-kutatásokban hátrányát Donald Trumppal szemben. Azonban, ha ez nem jön össze, a Trump-pozíciók fognak erősödni a piacon, amely a deregulációt, az adócsökkentést és a költségvetési kiadások növelését feltételezi, és ezzel meredekebb hozamgörbéhez, szilárdabb dollárhoz és a bitcoin erősödéséhez kellene vezetnie – mondta Stefan Koopman, a Rabobank vezető makrostratégája a hírügynökségnek.
Van olyan vélemény is, amely szerint a hétvégi Joe Biden visszalépés nem hoz változást piaci szempontból. Eddie van der Walt, Markets Live stratégája szerint ugyanis a piac eddig Trump-győzelmet várt, hiába nem olyan nagy az előnye a közvélemény kutatásokban. Most pedig ismét csak Trump-győzelemre számít.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!