Erkölcsi szimbólumból az állami erkölcstelenség elrettentő példája

Dióslaki Gábor, a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetségének elnöke

A negyedik Orbán-kormány heves tiltakozásba kezdett a nemzetközi porondon, amikor Soros György „tőzsdeguru-közellenség” tavaly bedobta a köztudatba a lejárat nélküli állampapírokkal történő válságkezelés ötletét. Elképzelésének lényege az volt, hogy olyan állampapírt kellene az ECB-nek kibocsátania, amely sosem jár le, azaz a tőkét sosem kell visszafizetni, csak évente kamatot kell adni utána a befektetőknek. Igaz, azt örökké.

Ugyanakkor bármennyire is meglepő ez a laikusok számára, a világgazdaságban nem szentségtörés az ilyen tartozásrendezés, sőt a közgazdaságtan ezek aktuális piaci árfolyamát is képes kiszámítani. Így ezen adósságpapírok akár forgalomképes, úgynevezett másodpiaci befektetési termékek is lehetnek.

Ezt találták ki a magyarok

Antall József kormánya – igaz elsősorban erkölcsi válságkezelés céljából – kezdeményezte az 1991-ben és 1992-ben megszületett (majd 1997-ben alkotmányosan kicsit kijavított) azon jogszabályokat, melyek létrehozták az elvileg államadósságot növelő speciális állampapírt, a kárpótlási jegyet. Ezeket a Horthy-, Rákosi- és Kádár korszakok alatt, az 1939. március 11. és 1989. október 23. között meghozott törvények és rendeletek alapján elvett vagyonok, illetve a politikai okból elvett életek és szabadságok kárpótlásának szánták.

Az akkor kitalált működési elve szerint a megállapított kárpótlási érték alapján kapott jegyeket az állami vagyon rendszerváltoztatás utáni eladásakor lehetett pénzként felhasználni, vagy az állam által fizetett életjáradékra váltani. A szabályozás – bár több korlátozással, de – megteremtette annak lehetőségét is, hogy a kárpótlási jegyeket ne csak az eredeti kárpótoltak, hanem bárki felhasználhassa az állami vagyon megvásárlásához. Azaz elvileg létrehozta a másodpiaci forgalom lehetőségét is.

Nem jól sikerült a konstrukció

A valós piaci elvek és mechanizmusok azonban erősen hiányoztak a konstrukcióból. E hiányossága pedig sajnos megakadályozta, hogy nálunk is úgy funkcionálhasson ezen állami adósságpapír, mint ahogyan a világon bárhol máshol működik egy ilyen lejárat nélküli piaci termék.

Jól láthatóan ma már csak a naiv kisbefektetők gondolják úgy, hogy van még állami kötelezettségvállalás a kárpótlási jegy mögött. Ezzel pedig sikerült az 1991-ben még egyfajta erkölcsi válságot megoldani kívánó értékpapírt a szándékos állami erkölcstelenség szimbólumává tenni.

Ez hiányzik a leginkább

Leginkább talán az adósság utáni állami hozamfizetési hajlandóság hiányzik a piaci életképességéhez. Ennek vélhető oka az, hogy kitalálója akkori hivatalos elképzelései szerint a papírok alig néhány év alatt vissza is kerültek volna az államhoz az ingatlan-, gyár- és földvagyon piaci alapú eladásakor történő fizetőeszközkénti befogadással.

Hamar kiderült azonban, hogy sokkal többet bocsátottak ki belőle, mint amekkora az állami kincstárnokok befogadási hajlandósága volt. Mivel pedig hozamot, a gyors visszaváltási alapötlet miatt csak az első 2 évben fizetett (pontosabban a kamatot jóváírta a névérték növelésével), így lett a jogállami Magyarországon egy olyan, a törvény szövege szerint „bemutatóra szóló, átruházható, … az állammal szemben fennálló követelést … megtestesítő” állampapír, ami után az állam 0 (azaz nulla) forint kamatot fizet és visszaváltani sem hajlandó.

Ezzel a fundamentális alapon folyamatosan elértéktelenedő, enyhén szólva furcsa értékpapírral 1992. december 1. óta a Budapesti Értéktőzsdén is lehet kereskedni. Nemrégiben még egy lefülelt egy árfolyam-manipuláció tárgyává is vált.

A kárpótlási jegy abban is világpiaci kuriózum a csak virtuálisan jóváírt két éves kamatozásból adódóan, hogy a ráírt címletértékénél magasabb lett a használatkor alkalmazandó névértéke. Egészen pontosan a címlet 174,2 százaléka.

Elveszítette a jó hírnevét

Az elmúlt 30 évben, főleg annak első időszakában, bár részben beváltotta a kitaláló hozzá fűzött reményeit, a sajtó mégis telis-tele volt a vele végrehajtott átverésekkel és visszaélésekkel. Több mai magyar milliárdos is ezzel kezdte vagyonosodási karrierjét. Volt köztük olyan, aki mások sorozatos átverését tekintette elsődleges feladatának, de azért akadtak olyanok is, aki a kárpótoltaknak is juttattak a megszerzett hozamokból.

E megtépázott hírnevű kárpótlási jegy lefulladását az egymást követő pénzügyminiszterek szabotázsai mellett, a sajtóhírek szerint leginkább az állami nyilvántartás utóbb kiderült súlyos hiányosságai okozhatták. A hírek szerint még a beváltott kárpótlási jegyek tárolásával megbízott banknál is lophattak akkoriban belőle. Állítótag mára már a magyar állam sem tudja pontosan, hogy valójában mekkora értéket bocsátott ki belőle és abból mennyit kapott vissza összesen. Az állami visszaváltások megtagadásának ugyanis korábban ez volt a hivatalos, bár jogilag értelmezhetetlen indoka. Ma már viszont indok sincs, csak megtagadás.

Az idén 30 évessé váló, mai állapotában különösen botrányos magyar állampapír így tehát nulla forint hozammal rendelkezik, s tekintettel arra, hogy se felhasználási lehetősége, se lejárata sincs, a már említett értékszámítás alapján, a nullával való osztás-szorzás matematikai szabályából adódóan éppen nulla forint piaci értéket eredményez.

Azaz a magyar államnak a magyar emberekkel szembeni erkölcsi kötelezettségét szimbolizáló pénzügyi adósságát 30 évvel későbbre sikerült fölöttébb erkölcstelenül pénzügyileg teljesen elértékteleníteni.

Boldogabb következő születésnapot 30 éves kárpótlási jegy!

Dióslaki Gábor, a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetségének elnöke