Nem igazán megy jól a győri Rábának, annyira gyenge a piaci környezet, hogy jelentős, 257 millió forintos veszteséggel zárult a második negyedévük, az első félév egyenlege pedig mínusz 448 millió forint. Ez nagy fordulat, tavaly az első hat hónap 2,4 milliárd forint nyereséggel zárult, adózás után. 

A fő magyarázat erre az, hogy 2024 első hat hónapjában közel 22 százalékkal csökkent a Rába Holding árbevétele: 40-ről 31,4 milliárd forintra.

A második negyedévben a győri társaság fő piacai közül a tehergépjárművek kereslet-csökkenése lassulni látszik, a mezőgazdasági megrendelések viszont jelentős visszaesést szenvedtek el. A társaság közleménye is kénytelen elismerni, hogy összességében a piaci aktivitás trendje továbbra sem pozitív, ráadásul az év második felében sem számol a Rába menedzsment a legtöbb földrajzi és termék szegmensben növekedéssel.

A Rába csoport által realizált második negyedéves árbevétel 14,4 milliárd forintot ért el, amely 5,3 milliárd forintos, 26,9 százalékos elmaradást jelent az egy évvel korábban elért árbevételhez képest. A vevői igény csökkenése pedig egyértelmű nyomot hagyott a profitabilitáson.

Idén a Rába részvények árfolyama 15 százalékkal csökkent, de ez a társaság számai alapján ez aligha meglepetés.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!