A BUX 11.30-kor 34 952,81 ponton állt, ami a legutóbbi, hétfői záró értékéhez képest 0,56 százalékos csökkenés - írja az MTI. A részvénypiac forgalma délelőtt 3 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek a Magyar Telekom kivételével az előző napi záráshoz képest.
A Mol 115 forinttal, 0,51 százalékkal 22 255 forintra csökkent.
Kapcsolódó
Az OTP-részvények ára 83 forinttal, 0,95 százalékkal 8617 forintra esett.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott 468 forintot ért.
A Richter-papírok árfolyama 62 forinttal, 0,87 százalékkal 7078 forintra gyengült.
Felpörögtek az események az elmúlt napokban a Mészáros Lőrinchez köthető cégeknél, az Opimus és a Konzum árfolyama meredeken emelkedik, az előbbi csak ma limittel 20 százalékot, míg utóbbi 15 százalékot erősödött - hívja fel a figyelmet a portfolio.hu. Ezzel párhuzamosan a két tőzsdei cég piaci kapitalizációja is jelentősen megugrott, és a forgalom is kiemelkedő. Az elmúlt napokban már hasonló nagyságrendben kereskedtek a Konzum és az Opimus papírjaival, mint a Magyar Telekommal - írja a szakportál. A Konzumnál a legfrissebb sztori, hogy a Befektetési Alapkezelő veszi át az MKB Bank 45 százalékos tulajdonosának számító magántőkealap kezelését. Egy másik alap elindításával összesen 49 százalékos tulajdonosi és szavazati jog lesz az alapkezelő kezében. A Konzum árfolyama március eleje óta már több mint 740 százalékkal emelkedett - emelte ki a portfolio.hu.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!