Az amerikai pénzügyminisztérium friss adatai szerint tavaly decemberre a külföldiek által birtokolt amerikai államkötvények állománya 8,51 billió dollárra csökkent a novemberi 8,63 billió dollárról, ez az érték szeptemberben még 8,68 billió dollár volt. Mindkét nagy külföldi befektető, Japán és Kína is csökkentette kitettségét az amerikai adósság irányában, miközben decemberben azok hozama nőtt a Donald Trumptól várt intézkedések inflációnövelő hatásától való félelem miatt - írja a Reuters.
A Financial Times arra hívta fel a figyelmet, hogy a kínaiak által birtokolt amerikai államkötvény-állomány 2010 óta folyamatosan csökken, így ez a mostani változás nem volt váratlan. A kínaiak kezében lévő amerikai állampapírok állománya utoljára 2009-ben volt ilyen alacsony.
A kínaiak fokozatos kiszállása tudatos döntés eredménye. Az ázsiai országban jó 15 évvel ezelőtt elhatározták, hogy az ország tartalékait jobban kell diverzifikálni, ezért
- egyrészt növelték a más devizákban kibocsátott államkötvények arányát,
- másrészt elkezdték felduzzasztani az ország aranytartalékait is.
Szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy az amerikai pénzügyminisztérium adatai nem biztos, hogy százszázalékosan tükrözik a külföldi befektetők akcióit. A kínaiak például egyre nagyobb arányban birtokolják az amerikai államkötvényeket közvetve, például olyan letétkezelőkön, mint az Euroclearen vagy a Cleartreamen keresztül. Erre utalhat a a belga és a luxemburgi tulajdonosok emelkedő állampapír állománya.

Egyébként azt, hogy a különböző, néha nem is nevesített letéti számláknak mekkora szerepe van az amerikai államadósság finanszírozásában jól mutatja az amerikai államkötvények külföldi tulajdonosi struktúrája. Ezen a listán ugyanis a negyedik helyen szerepel Luxemburg, az ötödik pedig az offhshore adóparadicsomként ismert Kajmán-szigetek. A legnagyobb külföldi befektető továbbra is japán, 1,06 billió dollárral, kínai kézen 759 milliárd dollárnyi kötvény található
A hivatalos adatok szerint egyébként az Egyesült Államok teljes államadóssága megközelíti a 36 billió (ezermilliárd) dollárt, ennek 24 százaléka volt a harmadik negyedév végén külföldi tulajdonosok kezén. Csak összehasonlításképpen, Magyarország esetében ez az arány halványan 30 százalék alatt van. A külföldiek amerikai állampapír vásárlásainak tendenciája elemzők szerint most azért kiemelt fontosságú, mivel a Fed eközben fokozatosan csökkenti a saját tulajdonában lévő kötvényállományt, ahogy egyre inkább próbálja leereszteni a kvantitatív lazítás legutolsó körében hatalmasra pumpált mérlegfőösszegét. Az amerikai kötvények 13 százaléka van a jegybank szerepét betöltő szervezetnél, a társadalombiztosítás és más egyéb kormányzati szerveknél lévő papírok aránya 7 százalékos.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Éles lőszerekkel provokál Kína, gépeket kellett eltéríteni – az amerikai nukleáris ernyő szerepe felértékelődik

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Jöhetnek a Revolutos ATM-ek Magyarországon?

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Szép summát zsebelhet be a Mol a horvátoktól
