Erik Thedéen, a svéd pénzügyi felügyelet igazgatója és Björn Risinger, a svéd környezetvédelmi hivatal igazgatója szerint a kriptopénzek bányászatának növekvő energiafelhasználása veszélyezteti Svédország képességét, hogy teljesítse a párizsi klímaegyezményben vállalt kötelezettségeit. Ezért a skandináv ország vezető pénzügyi és környezetvédelmi szabályozóinak igazgatói nyílt levélben kérték, hogy az egész EU-ban tiltsák be a "proof of work" kriptopénz-bányászatot.
Az uniós szintű korlátozás sok dolgon múlhat, de a két szakember kéri, hogy Svédország "állítsa le" az új kriptobányászati központok létrehozását, és tiltsák meg a kriptoeszközökkel kereskedő és azokba befektető vállalatoknak, hogy üzleti tevékenységüket környezeti szempontból fenntarthatónak nevezzék. Vélhetően a stockholmi kormány hamarabb kötélnek állhat.
Kapcsolódó
Idén április és augusztus között a bitcoinbányászat energiafogyasztása a skandináv országban "több száz százalékkal" nőtt, és mostanra 200 ezer háztartás áramfogyasztásának megfelelő mennyiségű áramot fogyaszt el - mondta Thedéen és Risinger az Euronews angol nyelvű kiadása szerint.
A svéd szabályozó hatóságok beavatkozásának fő mozgatórugója a "proof of work" rendszer, amelyet számos kriptovaluta, köztük a bitcoin és az ether, a világ két legnagyobb tokenje, bányászatához használnak. Az ilyen rendszerben a számítógépeknek matematikai műveleteket kell megoldaniuk ahhoz, hogy érvényesíteni tudják az adott hálózaton zajló tranzakciókat. (Erről részletesen ebben a cikkben írtunk.)
A folyamatot úgy tervezték, hogy a láncban lévő, validált tranzakciókat tartalmazó blokkok számának növekedésével egyre nehezebbé válik, ami azt jelenti, hogy több számítási teljesítményre - és így energiára - van szükség. Ez folyamatos fejlesztést követel a bányászoktól, az energiafelhasználásuk így folyamatosan nő.
Az elmúlt hónapokban a skandináv országokban nőtt a kriptobányászat, mivel az alacsonyabb energiaárak és a viszonylag bőséges megújuló energiaellátás vonzotta termelők elmenekültek az iparágat sújtó kínai szigorítások elől. Thedéen és Risinger szerint a kriptobányászat növekedése egyfajta alternatív költséggel jár, mivel Svédország megújuló energiáját az ipari, közlekedési és háztartási felhasználástól a bitcoin és más tokenek szívják el.
"Jelenleg egy közepes méretű elektromos autóval 1,8 millió kilométert lehet megtenni ugyanannyi energiával, mint ami egyetlen bitcointoken bányászatához szükséges" - mondták az Euronews szerint a svéd kritikusok.
"Ez negyvennégy körnek felel meg a Föld körül. Naponta 900 bitcoint bányásznak. Ez nem a megújuló energiánk ésszerű felhasználása" - adtak tágabb kontextust az érvelésüknek.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Gulyás Gergely fontos bejelentést tett, ennyi pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok az idén
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Jó kis botrány néz ki a Pfizernél
