Az elmúlt napokban komoly jelzéseket küldtek a befektetők arról, hogy alapvetően változott meg a hozzáállásuk a Fed várható szigorításaihoz, s reakcióik alapvetően különböztek attól, amit az elmúlt években megszokhattunk - hívta fel a figyelmet John J. Hardy, a Saxo Bank vezető devizastratégája. A szakértő szerint ugyan a Fed következő kamatemelésének várható időpontja foglalkoztatja még mindig a szaksajtót, s határozza meg a devizapiacon óráról órára a történéseket, azonban a piacok láthatóan eldöntötték, nem félnek többé az amerikai szigorítástól.
Korábban, ha a Fed tisztségviselői szigorúbb hangnemet ütöttek meg, s az addiginál szigorúbb hozzáállást helyeztek kilátásba, a globális kockázatviselési hajlandóság szinte azonnal csökkenni kezdett, a feltörekvő piaci devizák és tőzsdék pedig esni kezdtek. Gyakorlatilag 2013 májusa óta, amikor Ben Bernanke akkori Fed-elnök először említette meg, hogy a Fed egy napon majd elkezdi csökkenteni eszközvásárlási programjának volumenét, minden alkalommal ez volt a reakció "héja" (tehát a monetáris szigorítást pártoló) megnyilatkozásokra és a dollár erősödésére.
Máris lemaradásban a Fed?
A múlt héten azonban annak ellenére, hogy több Fed tisztségviselő is nyilatkozataival elkezdte megalapozni egy akár már júniusban bekövetkező kamatemelés lehetőségét, a piacok visszapattantak. Az S&P 500-as részvényindex már csak néhány százalékkal marad el mindenkori csúcsától, s az MSCI World Index - még annak dollárban számolt változata is - tetszetős, két százalékos emelkedéssel zárt - írta Hardy.

A Saxo Bank szakértője emlékeztetett arra, hogy idén voltak olyan időszakok, amikor általános volt a befektetői meggyőződés, a globális piacoknak még a tavaly decemberi első Fed kamatemelést sem lesznek képesek megemészteni. Ehhez képest most már két-három további emelésről van szó, s az eszközárak mégis felfelé mozognak. Ez szerinte arra utalhat, hogy általános lett a meggyőződés, amely szerint gyakorlatilag mindegy, hogy a Fed irányadó kamata 0,5 vagy akár 1 százalék. A Fed szigorúbb hozzáállása ellenére köszönhetően az Európai Központi Bank (ECB) és a Bank of Japan pénznyomtatásának, valamint a friss kínai ösztönzőprogramoknak a globális monetáris kondíciók még mindig hiperlazák.
Ha ez a helyzet, akkor viszont a Fed könnyedén azt tapasztalhatja, hogy az események mögött kullog, ahelyett, hogy előttük járna - véli Hardy.
Ennél is nagyobb szigor kellene a dollárnak
Az, hogy mindez mit jelenthet a dollár számára, egyelőre nem egyértelmű. Az erősebb dollárban hívők rámutathatnak arra, hogy a kamatemelési várakozások erősödése tovább tágíthatja a rövidebb távú kamatok közötti eltérést a dollár javára. Európában és Japánban nem nagyon lehet arra számítani, hogy a rövidebb kamatok kimozdulnának a negatív tartományból, s eközben Ausztráliában és Új-Zélandon kamatvágási ciklus indult, hogy meg tudjanak birkózni az alacsony nyersanyagárak kedvezőtlen hatásaival.
Ugyanakkor akik nem hisznek a dollár erejében érvelhetnek azzal, hogy az emelés ellenére az amerikai kamatok még mindig nagyon alacsonyak, sőt a reálkamat (ha azt az infláció és az amerikai államkötvény hozamok közötti különbségből számoljuk) még mindig negatív. Ha ezen a helyzeten változtatni akar a Fed és a dollár számára a jelenleginél masszívabb fundamentális hátteret szeretne biztosítani, akkor a mostaninál is szigorúbb hangnemet kellene megütnie, s a hosszabb lejáratú amerikai állampapír hozamoknak is emelkednie kellene. Méghozzá gyorsabban, mint ahogy az infláció növekszik.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Bod Péter Ákos: A régi árak nem térnek vissza, az állam túlságosan beavatkozott

Hídfoglalás is jöhet: összegyűltek a dühös tüntetők, akik a Pride miatt vonultak utcára

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát

Debütál a Ryanair-előfizetés, rengeteget lehet vele spórolni

Új pótszabadság jöhet, szívszorító ok áll a háttérben

Tilosban járnak a lakáskiadók, bekeményítenek a fővárosban
