Ed Yardeni, a neves amerikai tőzsdei szakértő eddig nagyon optimista volt a részvénypiac kilátásaival kapcsolatban, azonban most hirtelen óvatossá vált. Attól tart, hogy hamarosan egy akár 20-30 százalékot is elérő visszaesés indulhat el a piacon.
A Yardeni Research nevű elemzőcég elnöke szerint a korrekció kiváltó oka az ismét emelkedő esetszám, illetve az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború kiújulása lehet - írja a CNBC.com.
Sikerül-e kordában tartani a járványt?
Kapcsolódó
Túl vagyunk egy emelkedésen és ez jól látható emelkedést hozott a részvények árazását jelző mutatókban is. A részvények mostanra már egyáltalán nem tekinthetők olcsónak. Ehhez jön, hogy az Egyesült Államok láthatóan nem képes jól kezelni a gazdaság újranyitását és a szociális távolságtartásra vonatkozó szabályokat. Ennek megfelelően a járvány újbóli fellángolását nem tudják úgy kordában tartani, mint Ázsia vagy Európa egyes részein - tette hozzá a szakértő.
Márciusban, amikor az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve eddig soha nem látott mértékű lépéseket tett annak érdekében, hogy életben tartsa az amerikai részvénypiacokat és gazdaságot, Yardeni annak a híve volt, hogy a gazdasági kilábalás V alakot fog ölteni. Azaz egy erős és hirtelen visszaesést hozó negyedévet követően meredeken megugrik majd a gazdaság teljesítménye és a recesszió csak átmeneti lesz.
A nagy intézményi befektetők - mint például a Deutsche Bank és a Prudential - számára kereskedési stratégiákat kidolgozó Yardeni úgy vélte, hogy a piacok jó teljesítménye hamar magával fogja rántani felfelé a gazdaságot is.
Fordulat?
Nagyon sok volt a pozitív előjel, ezek közül a legfontosabb természetesen a Fed elkötelezettsége volt, amely ellen nem lehet harcolni a részvénypiacon. Hatalmas összegű likviditást zúdítottak a piacra. Ezen felül a makrogazdasági adatok közül is jónéhány meglepően erős volt, nagyon nagy felpattanást lehetet látni például a kiskereskedelmi eladásokban. Most azonban nagy a veszélye annak, hogy a hirtelen megváltozó környezet komoly károkat okozhat azoknak a befektetőknek, akik amerikai részvényekben ülnek - mondta Yardeni.
Nagy, meghatározó amerikai államok nyitották újra gazdaságukat, majd visszakoztak ettől. Tehát az összes olyan jó hír, amit májusban és júniusban kaptunk, most visszájára fordult egy kicsit, ideértve a munkanélküliségi adatokat is. Ráadásul ezen felül azt látjuk, hogy a korábbi enyhülés helyett mélyülni látszik az Egyesült Államok és Kína közötti konfliktus.
Az amerikai tőzsdék változatlanul egy hosszútávú bikapiacot élnek át, azonban nem árt a befektetőknek felkészülniük minden lehetséges forgatókönyvre. Úgy véli, talán az amerikai kockázatok elleni védekezésül érdemes lehet inkább olyan régiókat választani, ahol kisebb a Covid-19 esetszám, ilyen lehet Kína, Japán vagy akár Európa is.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!