Kritikus szint közelébe jutottak a december óta tartó folyamatos emelkedéssel az amerikai hozamok, a 10 éves amerikai állampapíroké szerdán már elérte a 4,73 százalékot, ez olyan magas szint, amire utoljára tavaly áprilisban volt példa.

Ezek már olyan szintek, ahol látótávolságba került a 2023 októberében elért 5 százalékos csúcs, amit sok elemző olyan határnak tekint, ami komoly eladási hullámot válthat ki a részvények és más kockázatosabb eszközök piacán is. Eközben az Egyesült Királyságban a szintén 10 éves kötvények hozama 2008 óta nem látott szintekre jutott, erről bővebben itt írunk.

A december eleje óta megindult hozamemelkedést egyszerre több tényező is hajtja.

  • Egyrészt az infláció,
  • másrészt a növekvő államadósságokkal kapcsolatos aggodalmak,
  • de szerepet játszanak benne Donald Trump közelgő elnökségével kapcsolatos bizonytalansági tényezők is.

Amerikában úgy tűnik, hogy az infláció beragad a Fed által kívánatosnak tartott érték felett. A Fed december elején jelezte, hogy az addig vártnál 2025-ben kevesebb kamatcsökkentést fog végrehajtani, s a korábbi kamatpályával kapcsolatos várakozások azóta folyamatosan épülnek ki a kötvényárakból.

Ehhez jött hozzá Donald Trump közelgő elnöksége, mivel a kereskedelem- vám- és adópolitikával kapcsolatosan csepegtetett információi egyre nagyobb aggodalmat keltenek befektetői körökben az amerikai államadósság fenntarthatóságával kapcsolatban. És nem mellékesen, azokat infláció növelő hatásúnak tartják.

A félelmeket jól mutatja a Bank of America decemberi alapkezelői felmérése is. Ebben a megkérdezett szakértők két a piacokat komolyan fenyegető kockázatot neveztek meg:

  • Ha egy esetlegesen újonnan kirobbanó kereskedelmi háború recesszióba taszítani az amerikai és a globális gazdaságot
  • Illetve, ha a vártnál makacsabbnak bizonyuló infláció miatt a Fed idén kamatemelésre kényszerülne.

Ezek közül ugyan még egyik sem realizálódott, azonban az elmúlt napok hírei mindkét esemény kockázatát növelték.

Az olyan vagyonkezelő cégek, mint az Amundi SA, a Citi Wealth és az ING arra a kockázatra figyelmeztetnek, hogy a hozamok valószínűleg magasabbak maradnak egy ideig – írja összefoglalójában a Bloomberg. Az opciós piac arra készül, hogy a 10 éves amerikai államkötvényhozam következő célja az 5 százalékos szint lehet, a 20 éves lejáratok szerdán már elérték ezt a szintet, a 30 éves pedig éppen alatta mozog.

A másik tényező, hogy a következő időszakban hatalmas mennyiségű kínálat érkezik a nemzetközi kötvénypiacokra. Csak önmagában az Egyesült Államok tervez mintegy 119 milliárd dollárnyi új kötvényt kibocsátani a héten, de persze az egész évre nagy kibocsátások várhatóak, nemzetközi szinten is. A következő két évben mintegy 14,6 billió (ezermilliárd) dollárnyi amerikai államkötvény jár le, amit meg kéne hosszabbítani.

10 éves amerikai államkötvényhozam
Kép: Economx, stooq.com

Az európai kötvénypiacoknak az év elején nagy mennyiségű kibocsátást kell felszívniuk: Németország 5 milliárd euró értékben értékesített 10 éves kötvényeket, Olaszország pedig új 10 és 20 éves zöld kötvényeket adott el – hívta fel a figyelmet a Reuters.

-Nagy mennyiségű kötvényt kell eladni, s ez meredekebb hozamgörbét, valamint a hosszabb kötvényeknél magasabb futamidős prémiumot eredményez. Szerintem ez az egyik fő hajtóerő a mostani mozgás mögött - mondta Jens Peter Soerensen, a Danske Bank vezető elemzője.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!