Klímakrízis és menőség - ezzel lehetett az idén a legjobban keresni. A világ nagy trendjeit - ezek közül az egyik a klímaváltozás - meglovagoló befektetési alapok kevesebb mint két hónap alatt több akár 10 százalékos hozamot is elértek a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) adatai szerint.
A klímaváltozás jó üzletté vált
Az idei év eddigi nyertese az OTP Klímaváltozás 130/30, amely január óta már csaknem 17 százalékos pluszban áll. Az alap olyan cégek részvényeibe fektet, amelyek várhatóan a nyertesei lesznek a klímaváltozással kapcsolatos gazdasági fejleményeknek. Az alap mostani befektetései között vannak például az Enphase Energy és a Solar Edge napelemes rendszereket készítő cégek. Ezek mikroinvertereket tesznek rá az egyes napelemekre, amelyek az egyenáramból váltóáramot állítanak elő, ami hatékonyabb, mintha egy nagy inverter kapcsolódna a napelemekhez. A két cégnek a Huawei elleni szankciók is kedveztek, de a Tesla részvényeivel is sokat keresett nemrég az alap - mondja Czachesz Gábor, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója.
Több mint 10 százalékot emelkedett az év eleje óta a Generali Innováció alap árfolyama is. Ez a konstrukció szintén kiemelten foglalkozik a zöld befektetésekkel, korábban Greenergy néven működött. Jelenleg a kiemelt, nagy növekedési lehetőség előtt álló befektetési területei közé tartozik az IT/ kiberbiztonság és a magánszféra védelme, a környezetkímélő járművek és a mobilitás, a Big Data, a mesterséges intelligencia, a robotika és az automatizáció, valamint a demográfiai trendekre valamint a klímaváltozásra innovatív válaszokat adó cégek részvényei.
A K&H Öko alapja 7,22 százalékot emelkedett január óta, és szintén olyan vállalatok értékpapírjait vásárolja, amelyek alternatív energiával, vízkezeléssel, és a klímaváltozás kedvezőtlen hatásainak csökkentésével is foglalkoznak. Emellett abban is hisz, hogy az olajárak emelkedésével és a hagyományos energiakészletek csökkenésével az alternatív energiaforrások (szél, víz, nap, biomassza) felértékelődnek és egyre versenyképesebbek lesznek, ezért ilyen cégek papírjait is vásárolja.
Felültek a trendvonalra
Azok is jól jártak 2020-ban eddig, akik "trendi" cégek részvényeit vásároló alapokba tették a pénzüket. Ilyen az Aegon Megatrend, amelynek árfolyama 9,7 százalékos pluszban van az év eleje óta. Ennek az alapnak a célja, hogy a gazdasági ciklusokon túlnyúló, globális megatrendekből profitáljon. Ilyen trendek lehetnek a demográfiai változásokból, például az öregedő társadalom vagy a fejlődő piacok, a szűkös erőforrások következtében kialakuló hatékonyság-növekedés, a megújuló erőforrások, az energia-hatékonyság, az urbanizáció, vagy akár a technológiai újítások, az innováció.
Az OTP Trend alap, hogy a neve is mutatja, szintén a divatos cégek részvényeit vásárolja, ezek jellemzően a vezető amerikai és európai cégek papírjai. Ez az alap is tartott egy időben Tesla részvényeket, de már eladta - mondja Czachesz Gábor. Az OTP Trend szűk két hónap után több mint 8 százalékos pluszban van az idén.
Hasonló mértékben emelkedett az Erste Megatrend árfolyama is. Ez a konstrukció ígéretes jövőbeli tendenciákra fókuszáló, globális részvényalapokba fekteti vagyonát. Ezek közé tartozik az egészséges életmód és az egészségügyi ellátás, az életstílus, a technológia és az innováció, a környezetvédelem és a tiszta energiaforrások, valamint a feltörekvő gazdaságok.
Eljött az aranykor
Az arany ára az idén körülbelül 9 százalékkal emelkedett dollárban számolva. A világszintű kockázatok, köztük a koronavírus-járvány arra készteti a befektetőket, hogy menekülő eszközöket vásároljanak, ezek egyike az arany. A nemesfémet főleg a tőzsdén kereskedett alapok (ETF) vásárolják, az ezekben lévő arany mennyisége nemrég csúcsot döntött.
A hazai kisbefektetők magyar befektetési alapokon keresztül is részesedhetnek az aranyár emelkedéséből. Az elmúlt hetek legjobban teljesítő alapjai között van a CIB Arany Alapok Alapja, amelynek árfolyama 8,15 százalékos pluszban van január óta, a Budapest Alapkezelő hasonló konstrukciójával 6,71, az Erstéével pedig 6,56 százalékot lehetett keresni az idén.
A magas hozamot elért alapok mindegyikére igaz viszont, hogy kockázatos eszközökbe fektetnek, amelyek árfolyama a jövőben eshet is.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!