Több mint egy hónapja vásárolható a felturbózott Magyar Állampapír Plusz, amely ugyan valóban jóval magasabb megtérülést garantál a korábbi verziónál, de a kínálat bővítése nem csatornázott be új pénzeket a lakossági állampapírok felé, az első hónap alapján inkább átrendeződés látszik. 

Kép: Economx.hu

Az eltelt négy hét alatt közel 45 milliárd forintnyit vettek a lakossági befektetők az új MÁP Pluszból, amely az értékesítési adatok alapján a harmadik legkeresettebb állampapírrá vált.

A június hónapot a Fix Magyar Állampapír nyerte, a második legnépszerűbb pedig a Bónusz Magyar Állampapír volt.

A Magyar Állampapír Plusz az ötéves futamideje alatt évi 6,73 százalékos átlagos hozamot biztosít, de talán itt még nem érdemes megállni, a részletek teszik ugyanis vonzóvá ezt a kötvényt.

A lényeg a lépcsősen emelkedő kamatozás, és a kapott kamat tőkésítése, ami alapján a MÁP+ inkább egy hibrid befektetési terméknek tekinthető, amely rendelkezik az állampapírok és a kamatos kamatozású befektetési termékek tulajdonságaival is.

A futamidő teljes egészére, azaz öt évre például egymillió forintot elhelyezve több mint 386 ezer forinttal nő a befektetés értéke, vagyis a teljes futamidő 38,6 százalékos hozamot garantál. Ez úgy adódik össze, hogy az első év után járó 6,25 százalékos kamatot nem fizetik ki, hanem tőkésítik, olyan formában, hogy – maradva az egymillió forintos példánál – 62500 forinttal növekszik a befektető MÁP Plusz portfóliója és a második évre szóló 6,5 százalék kamat már az 1 062 500 forintot gyarapítja.

Érdekes volt a kibocsátó döntése az értékesítési korláttal kapcsolatban, egy megtakarító maximum 10 millió forintért vásárolhat a különböző MÁP+ sorozatokból (az új sorozatokat havonta bocsátják ki). De a fő vonzerő megmaradt, évente egy alkalommal, a kamatfizetést követő 5 napig költség nélkül eladhatóak ezek a kötvények, a Magyar Államkincstár névértéken visszavásárolja azokat. A többi lakossági kötvénynél a névértékre vetített költség általában 1 százalék.

A kapott kamat tőkésítése mellett az öt évre szóló tervezhetőség is a MÁP Plusz mellett szól. A rivális termékek - például az intézmények által is vásárolható piaci államkötvények, vagy a Fix Magyar Állampapír -  évente kifizetik a kamatot, a befektető pedig ekkor találkozhat az újrabefektetés problémájával, vagyis egyáltalán nem biztos, hogy például 3 év múlva egy FixMÁP után kapott kamat ismét befektethető a jelenleg látott 7 százalékos kamatra, könnyen lehet, hogy akkor jóval alacsonyabb lesz a hozamkörnyezet. 

Egy hónap leteltével annyi látható az értékesítési számokon, hogy a MÁP+ nem forgatta fel a lakossági piacot, az sem látható, hogy több állampapírt vásárolna a lakosság. Átrendeződés viszont történt, a MÁP Plusz 2.0 megjelenésének vesztese egyedül az inflációkövető Prémium Magyar Állampapír lett, az egykor messze a legnépszerűbb lakossági kötvényből alig vásárolnak már a magyarok. 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!