A 2024. első féléves pénzügyi időszakról szóló tőzsdei jelentése alapján az MBH Bank korrigált
adózás előtti eredménye meghaladta a 162,6 milliárd forintot, a csoport mérlegfőösszege pedig 11 727 milliárd forintot tett ki a félév végén, ami éves összehasonlításban így közel 12 százalékot emelkedett.
A társaság hitel- és betétállományai szintén kilőttek a félév során: bruttó hitelállomány meghaladta az 5 816 milliárd forintot, az ügyfélbetétek pedig 7 626 milliárd forintot tettek ki.
Kapcsolódó
A lakossági szegmens a félév során jelentősen bővült, ami egyrészt a Fundamenta-akvizíciónak, másrészt a hitelezést támogató intézkedéseknek köszönhető. Ezek nyomán a lakossági bruttó hitelállomány éves szinten 33 százalékos növekedéssel 2 253 milliárd forintra emelkedett, a betétállomány pedig 3 159 milliárd forinton zárt, ami 29 százalékkal haladja meg az előző évi értéket.
Emellett a második negyedévben a piac felett nőtt a pénzintézet az új hitelezésekben; mind a jelzáloghitelek, mind a személyi kölcsönök terén növelte részesedését az új kihelyezésekben.
A vállalati üzletágban éves összevetésben 7,3 százalék hitelállomány-bővülést ért el a bank, így a bruttó hitelállomány 2 891 milliárd forintot tett ki, míg a betétállomány 26,7 százalékos éves növekedéssel 4 332 milliárd forint lett.
A változó kamatkörnyezet ellenére rendkívül erős félévet zártunk. Kivettük a részünket a gazdaságélénkítő programok bevezetéséből és azok ügyfelekhez történő eljuttatásából, jelentősen növeltük lakáshitel kihelyezésünket, valamint tovább nőttek betét- és hitel állományaink. Minden adott ahhoz, hogy univerzális nagybankként a magyarok első számú pénzintézete legyünk és piacvezetővé váljunk minden főbb ügyfélszegmensben – mondta az eredmények kapcsán Barna Zsolt, az MBH Bank elnök-vezérigazgatója.
Az MBH Bank az első félévben 139 milliárd forintos korrigált adózott eredményt ért el magas, 26,1 százalékos korrigált tőkearányos megtérülés mellett.
- A bank saját tőkéje 1 110 milliárd forintra növekedett, éves szinten 24,3 százalék emelkedéssel.
- A rossz hitelek aránya 3 százalék alá esett a negyedév végére.
- Bankadó és extraprofitadó soron 33 milliárd forintot számoltak el.
A beszámolóból az is kiolvasható, hogy a hitelintézeti csoport második negyedéve valamivel gyengébbre sikerült az elsőnél. A bevételek az év első 3 hónapjában elért 163 milliárd forintról 152 milliárdra csökkentek, a nettó kamateredmény pedig 139 milliárd forintról 130 milliárd forint alá csúszott vissza. A működési költségek viszont 61,5-ről 75,4 milliárd forintra emelkedtek.
Persze hozzá kell tenni, hogy a második negyedévben a bankok működési környezete is romlott azáltal, hogy
- a kormány 2024. december 31-éig meghosszabbította a lakossági kamatstop intézményét
- az irányadó egynapos betéti gyorstender kamata 8,25-ről 7 százalékra csökkent
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!