Megcsappant a lakossági állampapírok iránti kereslet azóta, hogy felpörgött az infláció Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai szerint az idei első félévben ugyan még több mint 506 milliárd forint értékben vásároltak a háztartások magyar állampapírokat, de ennek csaknem a kétharmadát az első három hónapban vették meg. Áprilisban, májusban és júniusban már a szokásos mennyiség fele-kétharmada volt csak az a friss megtakarítás, ami az állampapírpiacra került.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) is jelezte már korábban, hogy időarányosan elmaradást tapasztalt a lakossági állampapír-értékesítésben. Az ÁKK azzal számolt, hogy a kisbefektetők 92 milliárd forintnyi friss pénzt hoznak majd be havonta, de ehhez képest csak havonta 82 milliárd forint jött be, és a tendencia nem túl biztató a második negyedéves számok alapján. Májusban csak 53,7 milliárd és júniusban is csupán 63,7 milliárd forint volt a friss beáramlás. A júniusi megugrásban ráadásul szerepe lehet annak is, hogy ebben a hónapban van a legelső Magyar Állampapír Plusz (máp+) sorozatok kamatfordulója, összesen mintegy 840 milliárd forintnyi állampapír 4,5 százalékos kamatát fizette ki a hónapban az állam nagyjából 38 milliárd forint értékben, ez a pénz pedig automatikusan állampapírba kerül.
Az infláció ellen nem véd
Érthető a befektetők ódzkodása az állampapírtól, a magas, 5 százalék fölött ragadt infláció ellen ugyanis 4,95 százalékos éves átlagos hozamával a máp+ sem véd. Vannak ugyan inflációt követő kamatozású kötvények is, ilyenek a Prémium Magyar Állampapírok (pmáp), de azok kamata is alacsonyabb az áremelkedés jelenlegi mértékénél. Az újonnan kibocsátott kötvényeknél a kamatprémium egyre alacsonyabb, ráadásul 2021-es kiugró inflációt csak a jövő évi kamatokban fogják érezni a befektetők.
A lakossági ügyfélkör lehet, hogy még kitart az állampapír mellett, de a nagy tételben vásárló privátbanki réteg kezd elfordulni ettől a befektetéstől a kockázatosabb értékpapírok irányába, a portfóliókban megugrott a részvényjellegű befektetések aránya. Az alapkamat és a bankközi kamatok emelése sem segíti az állampapírpiacot, ha ugyanis a bankok emelni kezdik a betétek kamatát, az sok kisbefektetők eltántoríthat az értékpapíroktól. Egyelőre azonban még kevés bank hirdetett meg komoly betétakciókat, a hitelintézetek többségének bőven van olcsó forrása, amelyből hitelezhet.
A háztartások állampapír-állománya pedig még mindig növekszik, ha a vártnál lassabban is. Június végén 9630 milliárd forintnyi volt, ez a teljes 14,8 ezer milliárd forintnyi háztartási értékpapír-állomány 65 százaléka. Mindkét érték történelmi rekordnak számít. Ugyanakkor az is figyelemreméltó, hogy az államadósság finanszírozásából a háztartások részesedése csökkenni kezdett, tavaly év elején még 27-28 százalék körül volt ez az arány, most már alig éri el a 26 százalékot.
Értékpapír | Állomány (Mrd Ft) |
Állampapír | 9630,0 |
Egyéb hitelpapír | 74,3 |
Befektetési alap | 4204,2 |
Részvény | 890,9 |
Összesen | 14 799,4 |
Forrás: MNB |
A hitelpapírpiac többi termékére továbbra sem vevők a kisbefektetők. Jelzáloglevelet jóformán nem tartanak, banki kötvényből is alig 55 milliárd forintnyit, ebből több mint 40 milliárdot tesznek ki a devizás banki kötvények. Vállalati kötvényből viszont megugrott az állomány, összesen 8 milliárd forint értékben vásároltak ilyen papírt kisbefektetők júniusban, így 18,8 milliárd forintra nőtt a volumen. Az újonnan megvásárolt hitelpapírokból 2,8 milliárdnyit nem pénzügyi, 5,2 milliárdnyit pedig egyéb pénzügyi vállalatok bocsátottak ki.
A legnagyobb hazai vállalati kötvénybefektető az MNB, amely a Növekedési Kötvényprogramban vásárol vállalati papírokat, és június végén már több mint 750 milliárdos állománnyal rendelkezett. A jegybanknak a program indulása óta 6,8 milliárd forintnyi nem realizált árfolyamvesztesége van eddig ezeken a papírokon.
Az OTP verhetetlen maradt
A részvény jellegű befektetések közül a befektetési alapok népszerűsége egyre fokozódik. Június végére 4200 milliárd forint fölötti történelmi rekordra emelkedett az állományuk a kisbefektetőknél, akik az idén több mint 108 milliárd forintnyi friss megtakarítást fektettek be alapokba, és eddig alapvetően nyertek is ezzel, az első félév végén 36,8 milliárdos pluszban álltak.
A részvénypiac is népszerű maradt a háztartások körében. Júniusban már 890,9 milliárd forintnyi magyar részvény volt a lakosság értékpapírszámláin, több mint bármikor korábban a történelem során. Ennek csaknem a 60 százaléka, 531 milliárd forintnyi részvény nem pénzügyi vállalatok értékpapírja, 342,5 milliárd forintnyi pedig bankpapír volt, vélhetően nagyrészt OTP-részvény.
A banki részvényekre spekuláltak az idén is a legtöbbször a kisbefektetők, az utóbbi hónapokban, főleg a júniusi 16 ezer forint fölé emelkedő OTP-árfolyam idején sokan kiszálltak a papírokból, sőt június 9-én 17025 forinton tetőzött a részvény. Nem jártak rosszul nyilván, hiszen a háztartások az MNB adatai szerint fél év alatt mintegy 58 milliárd forintnyi árfolyamnyereséget értek el a bankrészvényeken.
Az OTP most is 16,5 ezer forint körül forog. A bank ezen a héten teszi közzé második negyedéves eredményeit, amit most kissé rendhagyó módon nem péntek hajnalra, hanem csütörtök hajnalra időzítettek.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!