A kétszeresére növelte tulajdonrészét a Mol az Alteo energiatermelő, -kereskedő vállalatban. Az olajtársaság (közvetett módon) eddig 24,59 százalékát birtokolta az Alteo papíroknak, ami a keddi bejelentéssel 49,19 százalékra nőtt.
Technikailag úgy nézett ki az ügylet, hogy a Lead Ventures Alapkezelő átvette a Riverland Magántőkealap (nekik van 24,59 százalékos tulajdonrészük az Alteoban) kezelését az Indotek-Investmentstől.
Kapcsolódó
A Lead Ventures a Mol Vagyonkezelő tulajdonában lévő leányvállalat, a Riverland pedig Jellinek Dánielhez köthető magántőkealap. Az is kiderült, hogy minderről már április 22-én megállapodtak a felek, a szerződést is megkötötték, de a tranzakció zárására és az egész bejelentésére csak kedden került sor. Az üzletben a harmadik nagytulajdonos, a szintén 24,59 százalékos részesedéssel rendelkező, Tiborcz Istvánhoz köthető Diófa Alapkezelő nem vett részt.
Az ügylet kapcsán az Erste szakértői emlékeztettek rá, hogy az Alteoban tulajdonos konzorciumi tagok közt van egy klauzula, hogy bizonyos feltételek esetén kivásárolhatják egymást, arról azonban nem számoltak be az érintettek, hogy e szerint a záradék szerint történt-e az üzlet.
A vételár sem ismert, ha az aktuális tőzsdei ár alapján történt volna a megállapodás, akkor közel 22 milliárd forint lett volna a tranzakció értéke, az április 22-i árfolyam alapján (3710 forint) pedig 18,1 milliárd.
A tulajdonosi átrendeződés összességében pozitív az Erste elemzője szerint, mint írta:
"Értelmezésünk szerint mivel az összehangoltan eljáró konzorcium már korábban adott vételi ajánlatot a kisebbségi részvényesek felé, s a jelenlegi tranzakció a konzorciumi tagok közötti átrendeződés, ezért a Molnak nem kell újabb nyilvános vételi ajánlatot tennie a többi részvényes felé. Ugyanakkor azt is gondoljuk, hogy eddig is a Mol kezében volt a szakmai kontroll, ami ezzel a lépéssel csak erősödik. Ugyanakkor a szakmai befektető tulajdonrészének növekedése akár komolyabb stratégiai célok kitűzését is lehetővé teheti a jövőben. Éppen ezért a lépést pozitívan értékeljük. "
A Mol partnereivel együtt megveszi az Alteo 61,6 százalékát
A Mol-csoport, a Diófa Alapkezelő és az Indotek csoport, mint összehangoltan eljáró felek adásvételi szerződést kötöttek a Wallis Asset Management Zrt.-vel: 61,6 százalékos részesedést szereznek az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt.-ben, amelyen a felek egyenlő arányban osztoznak. A fennmaradó részesedés megszerzésére a felek nyilvános vételi ajánlatot tettek.A szerdai kereskedésben (délelőtt) nem történt érdemi elmozdulás az Alteo árfolyamában.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!