Az EBITDA a konszolidált, nem auditált kimutatás szerint a második negyedévben elérte a 271,4 milliárd forintot, míg tavaly ugyanekkor 122,8 milliárd forint, 2020 első félévében pedig 246,9 milliárd forint volt - írja az MTI.
A CCS (újrabeszerzési árakkal becsült, tisztított) EBITDA az első negyedéves 200,2 milliárd forintról 262,9 milliárd forintra nőtt, míg a tavalyi második negyedévben 113,9 milliárd forint volt. Az idei első félévben 463,1 milliárd forint lett a tavalyi 305,2 milliárd forintot követően. A negyedéves tiszta üzleti eredmény 3,2 milliárd forintról 140,2 milliárd forintra, a féléves 96,5 milliárd forintról 218,5 milliárd forintra ugrott egy év alatt.
A második negyedévben a Mol a piaci várakozásoknak megfelelve múlta felül az előző három hónapot. Az eredmények meg is haladták az elemzői kalkulációkat, amelyek körülbelül 250 milliárd forintos tiszta EBITDA-val, vagyis éves összevetésben csaknem kétszeres, negyedéves alapon pedig körülbelül 25 százalékos növekedéssel számoltak. Az előrejelzések a közöltnél alacsonyabb, körülbelül 130 milliárd forint negyedéves tisztított üzleti eredményt vártak. A jelentés a Mol javuló pénzügyi eredményeket elsősorban a magas olajárral, és az üzemanyagértékesítés bővülésével magyarázza.
A második negyedéves eredményből az upstream (kutatás-kitermelés) 98,9 milliárd forinttal részesedett. Az üzletág tavaly ugyanekkor 35,5 milliárd forintot ért el. A negyedéves downstream-EBITDA (finomítás-kereskedelem) 45,5 milliárd forintról 140,4 milliárd forintra nőtt. A csekélyebb részesedésű gáz üzletág negyedéves eredménye a várakozásoknak megfelelően csökkent, 14,3 milliárd forintról 6,8 milliárd forintra. A fogyasztói szolgáltatások viszont csúcsot döntöttek, miután a tavalyi 35,3 milliárd forintról 48,1 milliárd forintra növelték az eredményüket. A kiugróan jó adat – mint írták – elsősorban a korlátozások enyhítésének köszönhető.
A Mol elnök-vezérigazgatója a beszámoló szerint hangsúlyozta, hogy a vállalat az eddigi legjobb negyedéves eredményét érte el áprilistól júniusig. Hernádi Zsolt hozzátette, hogy az adatok ismeretében éves EBITDA-iránymutatást 2,3 milliárd dollárról 3 milliárd dollárra, vagyis csaknem 900 milliárd forintra emelték. A jelentés kitért a fontosabb vállalati eseményekre is. Kiemelték többek között az OMV Szlovénia megvásárlását, az ezredik vendéglátóegység (Fresh Corner) megnyitását, és a 84 százalékos készültségi szintet elérő poliol-projektet. A következő években az újrafeldolgozás és az alternatív üzemanyagok fejlesztése érdekében folytatódik a vegyipari célú átalakítás, így a Mol a térség alacsony szén-dioxid-kibocsátású, körforgásos gazdaságának kulcsszereplője lehet – tették hozzá.
A Mol Nyrt. a BÉT prémium kategóriás kibocsátója. Részvényei csütörtökön 2490 forinton zártak, értékük egy éven belül 1502 és 2490 forint között változott. A társaság tavaly 630 milliárd forint (2,05 milliárd dollár) tisztított EBITDA-t ért el, ami 16 százalékkal maradt el a 2019-es eredménytől.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Rohamtempóban fertőz a vírus, riadót fújtak a szakemberek

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Figyelem: nem a várt napon jön a nyugdíj áprilisban

Megérkezett Varga Mihályék döntése

Olyan hír érkezett, amelyre húsz éve nem volt példa Budapesten

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát
