A Mol-csoport 257,7 milliárd forint (718 millió dollár) tisztított kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei első negyedévben a tavalyi első negyedévi 258,9 milliárd forint (714 millió dollár) után – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján péntek hajnalban közzétett negyedéves jelentésben.
Az előző negyedévhez képest a tisztított EBITDA forintban és dollárban is több mint 27 százalékkal csökkent. Az első negyedéves eredmény elmaradt az elemzők által várt 739 millió dolláros szinttől.
Kapcsolódó
- Az értékesítés nettó árbevétele 2046 milliárd forinton stagnált (dollárban számolva 5653 millióról 5718 millióra nőtt),
- az üzleti eredmény 151 milliárd forintra (420 millió dollár) csökkent az előző év azonos időszakában elért 175,3 milliárd forinthoz (483 millió dollár) képest.
Az extra kormányzati elvonások továbbra is terhelték az eredményeket:
- a 2024-es teljes évre vonatkozó bevételi alapú adót 110 millió dollár értékben az első negyedévben számolták el,
- míg a Brent-Ural-adó és a szén-dioxid-adó egyenként 27 millió dollárt tett ki.
Az első negyedéves pénzügyi eredmény bizonyította a cég rugalmas üzleti modelljének hatékonyságát, és a külső környezet kihívásai ellenére stabil eredményt tudott felmutatni a Mol-csoport
– idézte a közlemény a társaság elnök-vezérigazgatóját.
Hernádi Zsolt jelezte: márciusban ambiciózus beruházási menetrenddel frissítették a stratégiát, amellyel nemcsak a vállalatcsoport, de a közép-európai ipar versenyképességét is növelni tudják.
A jövő héten átadandó, 1,3 milliárd eurós beruházásból megvalósult stratégiai jelentőségű tiszaújvárosi poliol komplexumról szólva elmondta, hogy az is hozzájárul Közép-Európa ellátásbiztonságának megerősítéséhez.
Annak ellenére, hogy a teljesítményünket rendkívüli kormányzati elvonások is nehezítették, továbbra is elkötelezettek vagyunk az energiaátmenet folytatása és az energetikai szuverenitásunk további növelése mellett
– tette hozzá.
A kutatás-termelés szegmens első negyedévi tiszta EBITDA-ja 93,6 milliárd forintra (262 millió dollár) esett az előző évi 102,9 milliárd forintról (283 millió dollár), az alacsonyabb gázárak miatt.
Az első három hónapban a Mol 92,3 ezer napi hordóegyenérték szénhidrogén-termelést ért el, ami 800 napi hordóegyenérték növekedést jelent az előző negyedévhez képest, a decemberben Kazahsztánban megkezdett termelésnek köszönhetően. A kitermelés viszont elmaradt a bázisidőszaki 95 ezer hordóhoz képestett.
A feldolgozás és kereskedelem (downstream) újrabeszerzési árakkal becsült "tiszta" EBITDA-ja 105,5 milliárd forintra (292,5 millió dollár) mérséklődött a tavalyi azonos időszaki 108,7 milliárd forint (299,4 millió dollár) után a finomítói leállások miatti alacsonyabb termelés miatt. A Brent-alapú finomítási árrés és a petrolkémiai árrések viszont emelkedtek.
A magyarországi extra kormányzati intézkedések – a bevételalapú adó, a Brent-Ural-adó és a szén-dioxid-adó – továbbra is befolyásolták az eredményeket.
A fogyasztói szolgáltatások üzletágának EBITDA-ja 51,6 milliárd forintra (143,5 millió dollár) nőtt az előző évi 45,7 milliárd forintról (126 millió dollár), részben a nem üzemanyag értékesítés éves alapú 21 százalékos növekedése és a töltőállomások értékesítéséből származó egyszeri nyereség miatt.
Az üzemanyag-értékesítés volumene Magyarországon 6 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, annak ellenére, hogy csökkent a hálózat mérete a korábbi akvizíciós megállapodások miatt. Az egységnyi üzemanyagárrés 2 százalékkal mérséklődött a bázisidőszakhoz viszonyítva.
A gázüzletág EBITDA-ja 28,3 milliárd forintra (79,4 millió dollár) csökkent az előző évi 28,7 milliárd forintról (79,2 millió dollár) a növekvő exportvolumeneknek köszönhetően. Az üzletág eredményét a kedvező makrogazdasági környezet és a regionális szállítási szolgáltatások iránti változó kereslet együttes hatása határozta meg.
A Körforgásos Gazdaság Szolgáltatások eredményét befolyásolta a várakozásnál alacsonyabb EPR (kiterjesztett gyártói felelősség) bevétel.
A visszaváltási rendszer (DRS) január 1-je bevezetése óta mintegy 2400 gyűjtőautomatát telepítettek, a rendszer felfuttatása a július 1-jéig tartó türelmi időszak után várható
– írták.
Az egyszerűsített szabad pénzáram az első negyedévében 22 százalékkal, 402 millió dollárra csökkent az előző év azonos időszakához képest.
Az organikus beruházások értéke az év első három hónapjában 316 millió dollárra emelkedett az előző év azonos időszaki 196 millió dollárról.
A társaság megerősítette az ez évre vonatkozó korábbi eredményvárakozását és 3 milliárd dolláros tisztított EBITDA-val, valamint 1,6 milliárd dollár adózás előtti eredménnyel számol. Az organikus beruházások értéke 1,7 milliárd dollárt érhet el.
A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír záróára csütörtökön 3040 forint volt. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 3080, a legalacsonyabb 2632 forint volt – közölte az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!