A 0,62 pontos emelkedést mellett a szakértő szerint a nemzetközi határidős piacokon is emelkedés látható, de Ázsiában is jó a hangulat, ez pedig a pesti börzére is jó hatással lehet.

Az OTP 17 forint fölé került csütörtökön, a részvények ára 305 forinttal, 1,83 százalékkal. A következő ellenállás az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője, Árokszállási Zoltán szerint 17 200 forintnál, támasz 16 200 forintnál látható. A nyitást követően nem sokkal az OTP árfolyama már közel 1 százalékos pluszban volt.

Árokszállási Zoltán még a tőzsdenyitás előtt azt is elmondta az MTI-nek, hogy a Molnak még mindig nem sikerült áttörnie a 2840 forintos ellenállást, támasz 2800 forint közelében található. Az előző napon a Mol 8 forinttal erősödött, 2810 forintra.

Richter visszaesett az átmeneti törést követően az elmúlt napokban, ismét 9150 forint alatt van, 8933 forintnál látható támasz. A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,38 százalékkal 9115 forintra csökkent csütörtökön.

Újra 750 forintos ellenállás felett zárt ugyanakkor a Magyar Telekom, a következő felfelé a néhány napja elért lokális csúcs, 787 forint lehet a szakértő szerint. Az előző nap a Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 1,62 százalékkal 751 forintra emelkedett.

Erős napot zárt a magyar tőzsde

Csütörtökön délután jól alakult a hangulat a nemzetközi tőzsdéken, ami jó hatással volt a részvényindexekre.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!