Sokan várják a szélsőjobboldali Afd előretörését a vasárnap esedékes német előrehozott választáson, azonban a tőzsdei befektetők most nem ennek az esélyeit latolgatják. A közvélemény-kutatások alapján ugyanis a CDU/CSU várhatóan toronymagasan nyeri majd a választásokat. Az előzetes felmérések alapján támogatottságuk 29-30 százalék közelében található és így szinte biztosra vehető, hogy rajtuk fog múlni, milyen kormány alakul majd az Európa legerősebb gazdaságával rendelkező országban.
Mivel az AFD-vel való koalíciót kizárta a Friedrich Merz CDU/CSU vezette pártszövetség ezért az Erste Bank elemzőinek véleménye szerint legvalószínűbb koalíciós partnerük az SPD lehet, így az továbbra is kormányon maradhat. Matematikailag akár a Zöldekkel is összeállhatna a CDU/CSU, hiszen a kormányalakításhoz szükséges szűk többség épphogy, de meglehetne, ez a szcenárió azonban kevésbé tűnik valószínűnek.
Ami igazán fontos, mennyire stabil koalíciót sikerül majd összehoznia és mekkora többséggel a kereszténydemokratáknak és így mi valósulhat meg a német gazdaság fellendítését célzó programjukból.
- Ennek fontos eleme, hogy a vállalatok adóterhelését, amelyben a szövetségi és helyi adók is beleszámítanak, a jelenlegi 30 százalék körüli szintről 25 százalék közelébe csökkentenék. A személyi jövedelemadó esetében pedig a 42 százalékos adókulcs határát 68 ezer euró körüli éves jövedelmi szintről 80 ezer fölé emelnék, támogatnák a nyugdíjasok adómentes munkavállalását egy bizonyos jövedelmi szintig, miközben az élelmiszerek áfáját egységesen 7 százalékosra mérsékelnék.
- Másik fontos eleme a programnak az energia költségeinek a csökkentése, itt szóba került a bezárt atomerőművek újra nyitása, a gázüzemű erőművek építésének támogatása és az energiát terhelő adók csökkentése is. Ami a megtépázott német autóipar számára igazán könnyebbséget jelentene, az a CO2 kibocsátási célok esetleges felülvizsgálata és könnyítése lehetne.
- Ami igazán meghatározó lépés lenne, az a szigorú német adósságfék tervezett lazítása, az így felszabaduló források egy jelentős része mehetne különböző gazdaságélénkítési intézkedések megvalósítására, például infrastruktúra fejlesztésre. Ezt egyébként az elmúlt hónapokban folyamatosan árazza a piac, nem csak a DAX index jó teljesítménye, de a német államkötvények hozamának emelkedése is tükrözi az ezzel kapcsolatos várakozásokat.
A Bloomberg által megkérdezett elemzők szerint a választások egyik hozadéka az lehetne, hogy ha sikerül megvalósítani az előre jelzett intézkedéseket, akkor a nagyvállalatok mellett az a közepes méretű vállalatok részvényeit tömörítő MDAX index is fel tudna zárkózni a nagy testvér DAX index jó teljesítménye mellé. Ez ugyanis relatív nagyon alulárazottá vált az elmúlt időszakban. Olyannyira, hogy az árazási olló rekordszinten áll a globális pénzügyi válság óta eltelt időszakot szemlélve.

Szinte mindenki arra számít, hogy a német kormány jelentősen növelni fogja a védelmi célú kiadásokat is, persze erre nagy hatással lesz az is, hogy hogyan alakulnak majd az ukrajnai háború lezárásáról meginduló esetleges tárgyalások.
A Goldman Sachs elemzői ugyanakkor óvatosságra intettek a túlzott optimizmussal kapcsolatban. A hírügynökségnek azt mondták, jelenleg mintegy 55 százalék az esélye egy kevésbé piacbarát választási eredménynek, amely egy potenciális blokkoló kisebbséget hozna össze a parlamentben. Ez rendkívül megnehezítene egy költségvetési reformot. Ráadásul a kormányalakításhoz esetleg szükséges bonyolult folyamat során (ez utoljára két hónapig tartott) a befektetők elég sokáig bizonytalanságban maradnának. Ráadásul Merz egy interjúban olyan kijelentést is tett, hogy az adósságfék lazítása nem tartozik az elsődleges prioritások közé.
A Bank of America elemzői is kitartanak korábbi, óvatos álláspontjuk mellett. Ők már tavaly második félévben taktikai felülsúlyozást javasoltak az európai részvénypiacokon, eddig az európai tőzsdék szereplése igazolta is álláspontjukat.
Azonban úgy látják legutóbbi elemzésükben, hogy a jó hírek nagy részét már beárazta a piac, legyen szó a német fiskális lazításról, az Ukrán háború esetleges lezárásáról, a növekvő európai hadiipari kiadásokról vagy éppen a sokéves mélypontokról elmozduló európai fogyasztói hangulatról.
Ugyanakkor makro-stratéga csapatuk az év közepétől jelentős lassulást vár a globális gazdaságban és ez olyan ellenszelet jelenthet, ami miatt kitartanak korábbi véleményük mellett. Ez pedig a Stoxx Europe 600-as indexben egy mintegy 10 százalékos korrekciót vetít előre a jelenlegi szintekről az év közepéig.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Felborogatják az amerikai termékeket a boltokban, durvul az európai bojkottmozgalom

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban

Intelligens óriáskukákkal ajándékozza meg a magyarokat a MOHU

Megszűnnek a csekkek és utalványok, minden kifizetés elektronikus lesz
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Szlovákia lezárja a határát, ahol pedig nem, ott fertőtlenít
