Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója szerint a magyar piac teljesítménye talán a legjobb volt a 0,65 százalékos emelkedéssel. Ennek egyik oka az volt, hogy hétfőn érkezett egy jó német ipari adat, ami meglepetésre pozitív volt, továbbá a vártnál nagyobb mértékben emelkedett júliusban az euróövezet ipari termelése.

A nap nyertese az OTP volt, amelynek közel 2 százalékos erősödése mögött részben az állhat, hogy a bankpapírt hétfőn felminősítette a Morgan Stanley, 5080 forintról 6585 forintra emelte a célárát. Emellett szerepe lehet annak is, hogy a lengyel devizahiteles mentőötletek egyre nagyobb veszteségeket tartalmaznak az ottani bankok számára, ezért a befektetők átsúlyoztak a régiós társak felé. Hozzátette, Magyarországon már egy stabil, "ezen a sztorin túllépett" bankrendszer van, ilyenkor a magyar bankok felértékelődnek.

A Mol tovább csúszott lefelé, az igazgató szerint nem igazán tudni, miért esik ennyire, mert az olajár csökken, de a Mol a finomítói üzletágon belül keresni tud ebből. A Richter is szépen teljesített nap közben, bár szolidabb plusz volt, a zárószakaszra sikerült a napi csúcsot elérni - mondta Varjú Péter.

Az igazgató szerint a hét fő eseménye a Fed szeptemberi kamatdöntő ülése lesz csütörtökön, addig nyugodtabb kereskedést várnak.

A Mol árfolyama hétfőn 150 forinttal, 1,13 százalékkal 13 180 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP 102 forinttal, 1,88 százalékkal 5522 forintra erősödött, forgalma 2,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom ára 4 forinttal, 1,03 százalékkal 394 forintra nőtt, forgalma 44,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 32 forinttal, 0,76 százalékkal 4232 forintra emelkedett, forgalmuk 794,3 millió forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!