Ha óvatosan is, de a részvénypiacok túlárazottságára figyelmeztetett többek között a Fed monetáris politikai jegyzőkönyvében, amely téma volt Janet Yellen elnök keddi, kongresszusi meghallgatásán - írja a Marketwatch. Az amerikai jegybank szerepét betöltő szerv szakértőinek megfogalmazása szerint az előretekintő árfolyam/nyereség hányadosok a részvényeknél olyan magasra nőttek, ami jóval meghaladja az elmúlt harminc év mediánját. Jóllehet, a részvényárazások nem tekinthetők magasnak az állampapír hozamokhoz képest, az árfolyamok érzékennyé váltak a részvénypiaci prémium normális irányba történő elmozdulására, különösen ha ezt nem a gazdaságból érkező jó hírek motiválják.
A jegyzőkönyvben megfogalmazott figyelmeztetést ugyan egyelőre figyelmen kívül hagyta a piac, az S&P 500-as indexnek sikerült enyhe emelkedéssel zárnia. Ugyanakkor a történelem folyamán volt már rá példa, hogy a Fed helyzetértékelését nem ártott figyelembe venni, jóllehet sokak szerint a részvénypiac értékeltségének vizsgálata nem a jegybank asztala.
Senki sem tekint úgy a Fedre, mint egy vezető piaci stratégára, a piacoknak megvan a maga dinamikája a tekintetben, hogyan értékeli a részvényeket - mondta az üggyel kapcsolatban Quincy Krosby, a Prudential Financial piaci stratégája. Szerinte a jelenlegi szinteken a részvények értékeltsége a helyén van. Szerinte a befektetők most arra kíváncsiak, hogy a cégek nyeresége növekedésnek indul-e, nem pedig arra, hogy a Fed szerint a részvények alul- vagy felülértékeltek. A piac a Fed jelentéseiben inkább arra kíváncsi, hogyan alakul majd a kamatpálya, mennyire egészséges a munkaerő-piac, s merre tart az infláció. Ritka az olyan alkalom, hogy a jegybank szektorok, vagy eszközök értékeltségéről adjon véleményt, de nem példa nélküli - emeli ki az összefoglaló.
2014-ben például Yellen kongresszusi meghallgatása során azt mondta, a technológiai szektor részvényeinek árazása feszítetté vált. Válaszul egy nagyon komoly eladási hullám bontakozott ki a piacon a szektor részvényei körében, különösen az akkor hatalmas áremelkedésen átesett szociális-médiában érdekelt cégek papírjai érezték ezt meg.
Ezt megelőzően még a 90-es években volt emlékezetes megnyilvánulása a Fed vezetőnek a részvénypiaci árazásokkal kapcsolatban. Azonban 1996-ban, amikor Alan Greenspan szintén a technológiai vállalatok részvényeinek árazásáról azt nyilatkozta, hogy irracionális elvárásokat tükröznek, az nem vezetett összeomláshoz. A techlufi kipukkadására akkor még négy évet várni kellett.
A Marktewatch szerint ugyanakkor nincs szükség a Fedre ahhoz, hogy valaki drágának tartsa a részvénypiacot. A FactSet adatai szerint az S&P 500-as index előretekintő P/E hányadosa jelenleg 16,8-as, ami meghaladja annak 10 éves átlagát, amely 14,6. Más mérőszámok alapján is hasonló következtetésekre lehet jutni. A ciklikusan, az inflációval is korrigált hosszabb távú eredményeket vizsgáló Shiller féle P/E hányados jelenleg 26,2, amely 2007, a legutóbbi bikapiac csúcsa óta a legmagasabb érték.
Az, hogy a Fed megszólaltatta a vészcsengőt inkább annak köszönhető az összefoglaló szerint, hogy a jegybank számára a pénzügyi piacok stabilitása a fontos, s ezt nem segítik elő hatalmasra felfúvódó, majd kipukkadó eszközár-buborékok. Márpedig jelenleg az a helyzet, hogy a piacon az alacsony, esetenként negatív kockázatmentes kamatok óhatatlanul is kockázatosabb eszközök felé hajtják a befektetőket. Ugyanakkor az is igaz, az hogy a részvények drágák, nem jelenti azt, hogy ne lehetnének a jövőben még drágábbak is.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!