A Mol 1010 forinttal, 5,06 százalékkal 20 960 forintra erősödött, 2,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 410 forinttal, 4,85 százalékkal 8860 forintra nőtt, forgalmuk 6,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 2,45 százalékkal 502 forintra emelkedett, forgalma 853,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 182 forinttal, 2,82 százalékkal 6634 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
Megszűnt az elmúlt napokban tapasztalható eladói nyomás a magyar piacon, az egész kereskedés folyamán a vételi erők domináltak. A BÉT mozgása igazodott a nemzetközi hangulathoz. A közepesnél egy kicsivel alacsonyabb forgalomban, minden vezető részvény emelkedni tudott, ennek köszönhetően zárt 4 százalékos pluszban a BUX - mondta Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank részvénykereskedője az MTI-nek.
A nemzetközi piacokhoz hasonlóan a BÉT is nagy mértékben erősödött - mondta Wéber Tamás, az MKB Bank portfóliókezelője az M1-en. Kedden tartott kongresszusi beszédet Donald Trump amerikai elnök, amitől a piac szereplői azt várták, hogy részleteket tudnak meg az amerikai költségvetési politikáról. Ez elmaradt, azonban ettől függetlenül a nemzetközi piacok folyamatosan felfelé kereskedtek.
Olvassa el kapcsolódó cikkünket arról, hogy Nagy Márton lemondott a BÉT elnöki posztjáról.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!