Jelentősen javulhattak az amerikai és a globális gazdaság növekedési kilátásai az egy hónappal ezelőtti állapothoz képest – derül ki a Bank of America alapkezelői felméréséből.
A 213 összesen 565 milliárd dollár befektetéséért felelős szakember megkérdezésével készült felmérést pont az amerikai elnökválasztás közepén készítették, az abban beérkező válaszok 22 százaléka már az eredmények ismeretében érkezett. Így ezek alapján meglehetősen egyértelmű képet lehet alkotni arról, hogy miként gondolkodnak a profik a Trump elnökségével beköszöntő világról.
Ezek szerint a megkérdezettek nettó 23 százaléka a globális gazdaság erősödését várja a következő 12 hónap során. Hatalmas a javulás októberhez képest, amikor nettó 10 százalék inkább annak gyengülését tartotta valószínűnek. Ezzel párhuzamosan 14-ről nettó 33 százalékra ugrott azok aránya, akik szerint egyáltalán nem várható az amerikai gazdaság földet érése, így nem nagyon van értelme azon vajúdni, hogy az kemény, vagy puha landolás lesz-e.
A gazdasági növekedés beindulásának azonban meg lesz majd az ára is. Ez pedig nem más, mint az infláció. A szakértők szerint ugyanis a pénzromlás ütemének fokozatos lassulása eltűnik majd, helyette az infláció ismételt megugrása kíséri majd a gazdaság fellendülését. Az inflációs várakozások megugrása elég látványos, októberben még a megkérdezettek nettó 10 százaléka annak csökkenésére számított, most már nettó 44 százalék vizionál ismételt emelkedést. A legutóbbi adat egyébként azt mutatja, hogy októberben némileg emelkedett az infláció az Egyesült Államokban. Erről bővebben itt írtunk.
A portfóliókban eközben 3,9 százalékról 4,3 százalékra emelkedett a készpénz aránya, de az csak az amerikai elnökválasztást megelőző óvatosságnak volt betudható a befektetési bank elemzői szerint. A választás után válaszolók esetében ez az arány ugyanis stagnált. Ami viszont látható változás októberhez képest mindenkinél, az az amerikai részvények, ezen belül is a kisebb kapitalizációjú részvények felülsúlyozásának erősödése, valamint az alacsonyabb minőségű, ámde magasabb hozamú kötvények iránti kereslet élénkülése.
A részvények iránti hatalmas szerelem a 2025-ös előrejelzésekben is tetten érhető. A választások után válaszoló alapkezelők szerint ugyanis jövőre a legjobb befektetés:
- az amerikai részvények lesznek, 43 százalék szavazott rájuk
- a globális részvényekre 20 százalék voksolt
- az aranyat pedig 15 százalék várja befutónak.
A kisebb- és közepes kapitalizációjú cégek részvényeinek kiemelkedő teljesítményét sokan várják, az ezeket nyomon követő Russel indexet 35 százalék várja a legjobban teljesítőnek, az e mellett a technológiai részvények túlsúlyával is jellemzett Nasdaq-ot 28 százalék, a feltörekvő piacokat nyomon követő MSCI EM indexet pedig 15 százalék.
A devizapiacon egyértelműen tetten érhető a dollármámor. Az alapkezelők 45 százaléka szerint ez lesz a legjobban szereplő eszköz ebben a piaci szegmensben, az arany kiemelkedő teljesítményére 28, a japán jenére 20 százalék szavazott. A dollár erősödésére már régebb óta számított a piac egy Trump-győzelem esetén, erről bővebben itt írtunk.
Azt, hogy az infláció megugrására számítanak a szereplők mutatja a kockázatok megítélésének változása is. Jelenleg a piacokat fenyegető legnagyobb „tail risknek”, azaz általánosan kedvezőtlen hatású eseménynek a pénzromlás ütemének megugrását látják a válaszolók. Emellett változatlan a vélemény, hogy a legzsúfoltabb pozíció a piacon a nagy kapitalizációjú és növekedési potenciálú részvények, az úgynevezett „csodálatos hetek” vétele. Azaz a legtöbb szereplő azt gondolja, hogy ezt a stratégiát követi a befektetők túlnyomó többsége.
A részvényárfolyamok emelkedésére jövőre a leginkább pozitív hatással az lenne, ha a kínai gazdasági növekedés gyorsulna – vélik az alapkezelők. Második helyen az amerikai vállalati adók csökkentése szerepelt a listán.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!