Egyre érkeznek az arra utaló jelek, hogy szép lassan hűl az amerikai gazdaság, ahelyett, hogy a földbe állna. Eközben az infláció is végre lefelé mutató trendfordulós jeleket adott, és a vállalati nyereségek is igazán erősek lettek. Ennek köszönhetően újabb rekordokat döntöttek a vezető amerikai részvények, az S&P 500-as index az áprilisi 4 százalékos esésből teljesen talpra állt és így idén immár 11 százalékos emelkedést mutat.

Az index nagy hegymenete egy 10 százalék körüli korrekciót követően indult meg, és a piaci stratégák szerint ha ez sikerül, akkor ilyenkor a történelmi példák alapján további menetelés szokott következni.

A múltban az S&P 500-as index, ha 5 százalékot meghaladó visszaesésből képes volt talpra állni, akkor azt átlagosan további 17,4 százalékos emelkedés követte. Ha egyszer megtaláljuk a mélypontot, a piacnak jellemzően tovább kell mennie, mint amit eddig láttunk. A lokális mélypont óta elért 7 százalékos emelkedés így valószínűleg csak a kezdet – mondta Keith Lerner, a Truist Advisory Services befektetési igazgatója a 2009-ig visszamenő adatok alapján a Reutersnek

De messzebb visszamenve a múltba is igazoltnak tűnik állítása. Keith Lerner szerint az 1950-es évek óta a bikapiacok átlagosan 108 százalékos emelkedést hoztak az S&P 500-as indexben, ehhez képest 2022 októbere óta a vezető mutató eddig 50 százalékot erősödött. Ugyanakkor a bikapiacok medián hossza ebben az időszakban alig több mint 4,5 év volt, szemben a mostani kezdete óta eltelt valamivel több mint másfél évvel.

Az S&P 500-as index túl a korrekción
Kép: Economx, stooq.com

Szerdán újabb próbatétel következhet, ekkor teszi közzé negyedéves adatait az Nvidia, amely a mostani tőzsdei emelkedés egyik sztárpapírja a mesterséges intelligenciával kapcsolatos alkalmazások által generált, chipek iránti extra kereslet miatt. De fontosak lesznek az amerikai tartós fogyasztási cikkekre és a fogyasztói hangulatra vonatkozó adatok is. Ha úgy látják, a gazdaság valóban lehűlt egy kicsit, de nem fékezett, és emiatt mégis lehetséges idén kamatcsökkentés a Fed részéről, az jót tehet az árfolyamoknak.

Abban, hogy melyik szektort lesz érdemes választani, sokat számít a momentum. Azok a szektorok, amelyek a korrekció után megpattanásokban vezetők voltak, az esetek 68 százalékában azután is megverték a piacot. A nagy tanulság, hogy ilyenkor hagyni kell a nyerő szektorokat tovább száguldani – mondta Sam Stovall, a CFRA vezető piaci stratégája. Ezek voltak most a technológiai szektor, az ingatlanszektor és a közművek. Ezek szektorális alindexei az S&P 500-ban 11,3, 10,1 és 7,9 százalékkal erősödtek a korrekció mélypontja óta. Különösen az ingatlanszektor lehet érdekes, mivel a jó teljesítmény ellenére ez a befektetők által leginkább utalt szegmens, így még mindig alacsonyak lehetnek itt a vételi pozíciók.

Más technikai jeleket is vélnek egyes szakértők felfedezni, amelyek arra utalhatnak, a lendület még megmaradhat a piacon. Mind a 11 szektorális S&P 500 szektor jelenleg a 200 napos mozgóátlag felett van. Amikor a 11 szektorból legalább 9 átlépi a 200 napos mozgóátlagát, akkor utána az S&P 500-as index éves szinten átlagosan 13,5 százalékot szokott még menetelni – mutatott rá Willie Delwiche, független befektetési stratéga és a Wisconsin Lutheran College üzleti professzora.

Persze lehet ellenszél, például, ha a múlt heti inflációs adatok ellenére mégsem következik be negatív trendforduló az áremelkedés ütemében. Ha túlhevül az amerikai gazdaság és a Fed arra kényszerül, hogy a vártnál tovább tartsa magasan a kamatokat, esetleg még emeljen is azokon. A biztató adatok ellenére a Fed még mindig bizonytalan, mikor is kezdődhetnek a kamatvágások.

Ráadásul a részvénypiac értékeltsége sok mindennek nevezhető, csak alacsonynak nem. A várt eredményekkel számolva az S&P 500-as index átlagos P/E hányadosa (árfolyam/nyereség) 20,8 az LSEG adatai szerint, ez jóval a 15,7-es historikus átlag felett található. A Deutsche Bank elemzői szerint az amerikai elnökválasztásból eredő politikai bizonytalanság, valamint a közel-keleti és ukrajnai konfliktusokból eredő kockázatok komolyan fokozhatják a volatilitást – írják a Deutsche Bank elemzői pénteki jegyzetükben.

Ők is úgy látják azonban, hogy a helyzet pozitív, és év végére a mostaninál 4 százalékkal magasabbra, 5500 pontra várják decemberre az index értékét.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!