A közgyűlések elfogadták a társaságok tavalyi mérlegbeszámolóit, a beolvadás szabályait, valamint a jogutód Opus Global Nyrt. alapszabályát. Felhatalmazták az igazgatóságokat az egyesülési szerződés aláírására.
A Konzum és az Opus Global részvényeinek átváltását 2:1 arányban határozták meg. A utolsó kereskedési nap a Konzum részvényekkel a tervek szerint 2019. június 24., a jogutód társaság részvényei július 1-től foroghatnak majd a Budapesti Értéktőzsdén - írja az MTI.
Kapcsolódó
A cserearány megállapításakor a társaságok a 2018. december 31-i fordulónapra számított IFRS szerinti konszolidált saját tőkéjét vették alapul, mely tisztítás nélkül a Konzum Nyrt.-nél meghaladta a 73,8 milliárd, az Opus Global Nyrt. esetében pedig a 280,4 milliárd forintot.
Az egy részvényre eső saját tőke meghatározásakor a társaságok saját tőkéjét csökkentették a nem ellenőrző részesedések értékével, illetve a Konzum esetében a tőzsdei társaság tulajdonában lévő Opus Global részvényekből származó átfogó eredménnyel (6,5 milliárd forint) is. Így a Konzum Nyrt. esetében az egy részvényre jutó saját tőke 154 forint, míg az Opus Globalnál 314,1 forint lett.
A két cég legnagyobb tulajdona - közvetve és közvetlenül - Mészáros Lőrinc.
Az összeolvadást a Napi.hu októberi 18-i szakmai konferenciáján jelentették be a felek, utána pedig november 28-án tették közzé a befektetőknek a remélt eredményekről szóló prezentációt. Eszerint a Budapesti Értéktőzsde ötödik legnagyobb társasága jöhet létre, amelynek piaci kapitalizációja megközelítheti az 1,2 milliárd eurót. Régiós szinten is előreléphetnek így.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!