A társaság konszolidált saját tőkéje - a lezárt tőkeemelés-sorozatnak köszönhetően - alig egy év alatt 14,9 milliárd forintról több mint 280 milliárd forintra, a konszolidált mérlegfőösszeg pedig az egy évvel korábbi 48,071 milliárd forintról 2018. december végére 576,7 milliárd forintra emelkedett. A csoport anyavállalatra jutó felosztható eredménye 25,5 milliárd forint.
Az Opus a jelentős árbevétel és profit ellenére negatív üzemi eredményt (EBIT), valamint kamatok, adózás és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) mutatott ki, ez azonban a társaság szerint nem fest valós képet a tényleges eredménytermelő képességről.
A novemberben értékesített médiaportfólió által generált árbevétel és EBITDA ugyanis már nem szerepelhet az Opus konszolidált eredménybeszámolójában, a tőkeemelés során apportált, illetve megvásárolt, jelentős jövedelemtermelő képességű társaságok - Mátrai Erőmű, a Mészáros Építőipari Holding leányvállalatai - pedig csak az akvizíciók lezárását követő, december havi teljesítményükkel járultak hozzá a csoport konszolidált eredményéhez - mutat rá a cég.
Amennyiben az újonnan apportált vagyonelemek már 2018 januárjával az Opus tulajdonában működnek, a proforma kalkuláció alapján a vállalatcsoport 191,7 milliárd forint működési árbevétel mellett 11,8 milliárd forint EBITDA-val zárta volna a 2018-as gazdasági évet - magyarázták az adatokat.
A társaság igazgatósága szerint az Opus Global az elmúlt évben megvalósult apportoknak is köszönhetően stabil pénzügyi és piaci helyzetben működik, a vállalatcsoport kiváló növekedési kilátásokkal vághat neki a 2019-es évnek.
Az ipari termelés, a mezőgazdaság és élelmiszeripar, az energetika, valamint a vagyonkezelés szegmensében működő Opus Global becsült kapitalizációja a Konzum Nyrt. beolvadásával (a beolvadási időpont június 30.) - a jelenlegi árfolyamon és a jelenlegi piaci viszonyokkal számolva - elérheti a 350-400 milliárd forintot. Eközben IFRS szerinti konszolidált saját tőkéje meghaladhatja a 320 milliárd forintot is, 2019-re tervezett EBITDA-ja pedig a 30 milliárd forintot - írja közleményében a társaság.
Az Opus Global 25 forint névértékű részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a keddi kereskedést 449,2 forinton, az előző záróárnál 4,22 százalékkal - 19,8 forinttal - alacsonyabban zárták, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyamuk 810 forint, a legalacsonyabb 395 forint volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Megérkezett Varga Mihályék döntése

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Szlovákiában rendkívüli helyzet kihirdetését, nálunk elbocsátásokat hozott a száj- és körömfájás vírus

Ami ott elhangzott, biztosan nem lesz nyilvános – titkolózik a Kreml az orosz-amerikai tárgyalásokról

Kormányzati hátraarc: most a fenntarthatósági célok kerültek a kukába

Tilosban járnak a lakáskiadók, bekeményítenek a fővárosban
