Olyan optimizmus uralkodott el a profi befektetőkön, amire 2021 novembere óta nem volt példa -derül ki a Bank of America friss alapkezelői felméréséből. Emlékezetes, hogy az S&P 500-as index egy hónappal később érte el azt a csúcsát 4800 pont környékén, ahonnan a Fed kamatemelései és az Oroszország Ukrajna ellen indított támadásának következtében háromnegyed év leforgása alatt 3500 pontig, azaz közel 28 százalékkal esett.
Bár a nagyvállalatok gyorsjelentései elvileg indokolhatnák a jókedvet, azonban mégsem ez, hanem a kamatcsökkentési várakozások fűtik a jelek szerint az optimizmust. A felmérés során megkérdezett 245, összesen 642 milliárd dollár befektetésével megbízott szakértő 82 százaléka szerint már az év második felében megindulhat az Egyesült Államokban a kamatok lefaragása, s 78 százalékuk szerint nem valószínű a következő 12 hónapban recesszió.
Kapcsolódó
A kezelt portfóliók átlagos készpénzállománya az előző havi 4,2 százalékról mostanra 4 százalékra süllyedt. Ez 3 éves mélypontot jelent. Eközben az allokáció a részvények irányába az előző, 2022 januári piaci csúcs óta a legmagasabb szintre ugrott. A portfóliók nettó 41 százalékkal vannak felül súlyozva részvényekből benchmarkjukhoz képest. Ez még nem az a helyzet, amikor csukott szemmel piaci tetőt lehetne kiáltani, azonban a befektetési bank elemzői szerint párosulva a ritkán látott alacsony készpénzszinttel a kockázatos eszközök vásárlását a szokásosnál jóval kockázatosabbá teszi.
Legalábbis az ellentét analízis megközelítése szerint, amely úgy tartja, minél kevesebb a befektetésre készen álló pénz mennyisége szereplőknél, annál nagyobb az ilyen eszközök esésének a rizikója. Az e mögött álló logika az, hogyha már mindenki vásárolt részvényt és erre elköltötte rendelkezésére álló pénzeszközeit, akkor nem marad több vételi erő a partvonalon, amely meg tudna állítani egy esetlegesen meginduló árfolyamesést.
A többség szerint egyébként most mindenki az amerikai piac vonzerejét adó úgynevezett „Csodálatos hetek”, a legnagyobb piaci értékű amerikai technológiai cégek részvényeit tartja és vásárolja. A megkérdezettek nagyobb százaléka szerint jelenleg ez a legzsúfoltabb pozíció.
Egyébként nem csak a részvények, hanem az árupiaci termékek iránt is nagy bizalom mutatkozik. Egy hónap alatt nettó 11 százalékról nettó 13 százalékra emelkedett az ezeket felülsúlyozók aránya, ilyen értéket utoljára tavaly áprilisban láthattunk.
Teljes összeomlás tapasztalható ugyanakkor az ingatlanszektor megítélésében. Ez persze nem teljesen meglepő egy kamatemelési ciklus tetőpontjának közelében, különösen akkor, amikor arra is van kilátás, hogy a magas finanszírozási költségek hosszabb távon is fennmaradnak. A megkérdezettek nettó 28 százaléka súlyozza alul az ingatlanszektor a kezelt portfóliókban. Ez rettenetesen alacsony érték, a felmérés közel 20 éves történetében ennél rosszabbra mindössze 2 hónapig volt példa a globális pénzügyi válság mélypontján 2008 decemberében és novemberében.
Jelentősek a különbségek azonban az akkori, és a mostani ingatlanpiaci helyzetben. Az akkori válság mélypontján ugyanis a nominális lakásárak az Egyesült Államokban már több, mint egy éve folyamatosan estek, az esés mértéke különböző mérőszámok alapján elérte a 30-40 százalékot is. Most azonban a 2022 első félévét jellemző visszaesés óta már közel másfél éve szinte folyamatosan emelkednek lakásárak az Egyesült Államokban, szintén nominálisan ugyan, de rekord szinten vannak. Igaz ez reálértékben figyelembe véve az inflációt és a kamatokat nagyjából stagnálásnak felel meg.
Érdekes ugyanakkor, hogy nem tartanak nagy bedőlésektől az ingatlan szektorban, pontosabban attól, hogyha bekövetkezne egy ilyen, akkor a széles körű negatív hatással lenne a piacokra. Az elmúlt 1-2 évben a legerősebb úgynevezett „tail riskek” (azaz a piacokat általánosan fenyegető kockázatok) között folyamatosan nagy valószínűséggel szerepelt egy az amerikai vagy a kínai ingatlanpiacon bekövetkező csődesemény. Most azonban egyértelműen a tartósan magasabb ragadó inflációtól, illetve a geopolitikai helyzet romlásától tartanak a befektetők.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!