Az OTP orosz leánybankja 9,67 milliárd rubel (37 milliárd forint) osztalék kifizetéséről döntött az első félévre. A lépésről az Erste számolt be reggel, a Bloomberg rövidhíre alapján.
Csányi Sándor még az áprilisi közgyűlésen arról beszélt, hogy éves szinten 100 milliárd forintot szeretnének hazahozni Oroszországból. A magyar központú hitelintézet azon kevés cégek egyike, amely osztalékot tud kivenni az orosz leányvállalatából, így a hír mindenképpen pozitív az Erste elemzője szerint.
A szankciókkal sújtott Oroszországban az OTP Bank továbbra is működik, mint a fenti példa mutatja, nyereséges is, igaz az üzleti tevékenységet „lecsavarták”, az szinte kizárólag áruvásárlási hitelközvetítésre és betétgyűjtésre korlátozódik. Nem nyújtanak más hitelt, illetve nem vásárolnak orosz állampapírokat sem.
Az OTP magyar menedzsmentjét több alkalommal felszólították már, hogy vonuljon ki Oroszországból. Erre a szándék is megvan az OTP részéről, de az exit-hez Putyin elnök engedélye is szükséges, ráadásul a számításaik szerint a könyv szerinti érték maximum feléért lehetne eladni az OTP Bank Oroszországot, amiből még adózni is kellene.
Egyébként az első félévet 57,2 milliárd forint nettó nyereséggel zárta az OTP orosz leánybankja, ami 11 százalékkal magasabb a 2023 első hat hónapjában elértnél. A nettó kamateredmény 38 százalékkal 82,6 milliárd forintnak megfelelő rubelre emelkedett. Az orosz leánybank teljesítő hitelállománya a félév végén 843 milliárd forintot tett ki, a nettó kamatmarzs pedig 9,75 százalék volt.
A közgyűlés döntése szerint a féléves nyereség 65 százalékát utalják Magyarországra osztalék formájában. Az orosz jegybank a megszavazott 9,67 milliárd rubelnél egyébként magasabb összegre (13,6 milliárd rubelre) adott osztalékfizetési engedélyt az első félévre.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!