Az OTP-csoport nyeresége a második negyedévben 78,67 milliárd forint volt, a negyedéves növekedés tehát 44 százalék. 2019 harmadik negyedévet viszont 14 százalékkal nagyobb összeggel, 131,644 milliárd forinttal fejezték be.
Az idei első kilenc hónap eredménye 39 százalékkal alacsonyabb a 309,603 milliárd forintos tavalyihoz viszonyítva. Nyereséget valószínűsítettek az elemzők is, de a várakozások csekélyebb, legfeljebb 100 milliárd forint körüli adózott eredményről szóltak. Az OTP a járvány miatti bizonytalanságra hivatkozva se az előző, se a harmadik negyedéves tájékoztatóban nem adott részletes eredmény-előrejelzést.
Kapcsolódó
Keresik az akvizíciós lehetőségeket
A tőkehelyzetet ugyanakkor biztonságosnak látják, ezért továbbra is keresik az akvizíciós lehetőségeket, és ismét kifejezték a szándékukat az idei kiesést ellensúlyozó osztalék fizetésére a 2020-as eredményből. A jelentés szerint az adózott eredményt az előző két negyedévhez hasonlóan alapvetően a kockázati költségek alakították. Ezek összege 5,1 milliárd forintot tett ki, míg egy éve még 11,633 milliárd forint, az előző negyedévben pedig 39,051 milliárd forint volt. A korábbi magas költséget a járványhelyzet indokolta.
Csekély a harmadik negyedév részesedése a korrekciós tételekben is, a 43,5 milliárd forintból mindössze 4,1 milliárd forint jelentkezett ebben az időszakban. A működési kiadások összege az előző negyedévhez képest elhanyagolható mértékben, mindössze 1 százalékkal nőtt, kevéssel meghaladva a 155 milliárd forintot.
A bevételek negyedéves alapon 4 százalékkal, éves alapon 8 százalékkal bővültek, összegük megközelítette a 294,4 milliárd forintot. Az összesen 139,32 milliárd forintos működési eredmény ugyanilyen összevetésben 6 százalékos, illetve 2 százalékos növekedést jelent. A mérlegfőösszeg az előző negyedévhez képest 4 százalékkal, a tavalyi harmadik negyedévhez képest pedig 20 százalékkal bővült, meghaladva a 22 709 milliárd forintot. A bruttó likviditási tartalék 0,7 milliárd euróval bővült, a negyedév végére 7,2 milliárd eurónak felelt meg.
A cégcsoport minden tagja nyereséges
A szeptemberrel záruló három hónapos időszakot az OTP-csoport minden tagja nyereséggel zárta, az ukrán leánybank 10,9 milliárd forinttal az eddigi legnagyobb negyedéves adózott eredményét érte el. A külföldi leánybankok eredmény-hozzájárulása a korrigált profiton belül 50 százalék, tehát se negyedéves, se éves összevetésben nem változott. Idén a konszolidált árfolyamszűrt teljesítő hitelállomány belföldön nőtt leginkább, míg a legnagyobb visszaesést az orosz állománynál könyvelték el.
A negyedéves állománybővülés 3 százalék, a teljesítő hitelvolumenek idei organikus növekedése 6 százalék, azaz 753 milliárd forint. A növekedés a termékkategóriák mindegyikében gyorsult, a folyósítási dinamikát a korlátozó intézkedések enyhítése, továbbá a gazdaságot segítő kormányzati programok erőteljesen befolyásolták. Éves szinten a teljesítő hitelállományok árfolyamszűrt növekedése meghaladhatja a 7 százalékot.
A jelentés szerint negyedéves alapon az árfolyamszűrt konszolidált betétállomány 4 százalékkal nőtt, ezzel az elmúlt kilenc hónapban 6 százalékos, 1035 milliárd forintnyi volt a bővülés. A nettó hitel/betét mutató 78 százalékra mérséklődött csoportszinten.
Az OTP a működési környezet kilátásaira kitérve azt írta, hogy a járvány második hulláma miatt a fellendülés elhúzódhat. A kedvezőtlen hatások a pénzintézet minden piacát érintik, ugyanakkor üdvözölték, hogy a tavaszihoz hasonló leállás egyelőre sehol nincs kilátásban.
Az OTP részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. Értékük a csütörtöki záráskor 11 190 forint volt. Az utóbbi egy évben a legmagasabb árfolyamuk 15 850 forint, a legalacsonyabb 7865 forint volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!