A Napi Gazdaság hétvégi számának cikke

A befektetők euró/forint longjainak leépítése okozta, hogy az euró árfolyama a kedvező nemzetközi hangulatban 279 forint alá is benézett csütörtökön − mondta a Napi Gazdaságnak Csajbók Róbert, az ING Bank devizakereskedője. A forint pozicionáltsága így az euróval szemben ismét semleges lett. Csajbók szerint ennek következtében akár további erősödés is jöhet, amit nehéz ugyan elfogadni annak fényében, hogy rengeteg rossz hír kapcsolódott Magyarországhoz az elmúlt időszakban. Vélhetően egyelőre azt sem veszik figyelembe a piaci szereplők, hogy az IMF-megállapodásnak is egyre kisebb az esélye.

Jól látszik azonban, hogy az elmúlt időszakban a külföldiek többször megpróbálták kihasználni a rossz híreket forinteladásra, ezen azonban nem nagyon tudtak keresni, hiszen komolyabb gyengülést pár hete szenvedett el a forint, amikor a rossz magyar GDP-adatra egy pillanatra 286 fölé is felszaladt az euró árfolyama a forinttal szemben. Mostanra azonban elfáradtak a forint gyengülésére játszó befektetők, ez okozza azt, hogy nincsenek egyik irányban sem komoly pozíciók.

EUR/HUF napi
Kép: Alfatrader

 

Mindez azt jelentheti, hogy az év végi jó hangulatban − egy esetleges Mikulás-rallyt is meglovagolva − a forint 276−277-ig is erősödhet az euróval szemben Csajbók szerint. A magyar deviza nem szakadt le ugyanis a régiótól, a zlotyval együtt tud mozogni az árfolyama. Így bármennyire hihetetlen is az erősödés, ez a valószínűbb forgatókönyv. Nagy kérdés ugyanakkor, hogy mi lesz, ha fordul a hangulat a világban. A 6 százalékos jelenlegi jegybanki alapkamat tesztje ugyanis piaci szempontból nem történt meg, így csak találgatni lehet, miként alakul a hazai fizetőeszköz sorsa, ha újra a biztonságosabb eszközökbe menekül a tőke − mondja Csajbók. Egyelőre azonban erről szó sincs, vagyis sokadszor nagyon nagy szerencséje van a magyar fizetőeszköznek, hogy a világon nem történt semmilyen nagyobb katasztrófa.

Nem nagyon foglalkoznak egyelőre a külföldiek azzal, hogy mi van Magyarországon belül, csak azt nézik, hogy mennyi a kamatkülönbözet, illetve hogy miként mozog az euró/dollár, milyen a kockázatvállalási hajlandóság a piacokon. Márpedig az euró ismét 1,30-ra erősödött a dollárral szemben, így veszik a lengyel zlotyt és a forintot is − mondta Ruzsonyi Ákos, a Commerzbank devizakereskedője a Napi Gazdaságnak. Az elmúlt időszak mozgásai alapján 280 forint körüli lehet az euró egyensúlyi állapota, ahonnan kicsit rosszabb hangulat esetében a 283-ig gyengülhet az árfolyam, míg − ahogyan az tegnap is történt − a jobb hangulat 280 alá viheti az euró értékét. A piaci szereplők közül ráadásul egyre többen gondolják úgy, hogy akár IMF-megállapodás nélkül is sikerülhet megoldani az ország gondjait, így már az ezzel kapcsolatos negatív hírek sem hatnak igazán gyengítőleg az árfolyamra.

Ráadásul a tőzsdék is jól teljesítenek, így jelenleg nincs ami erőteljesen a kedvezőtlen irányba mozdítaná el a forint árfolyamát. A befektetők már egy hónapja elfogadták, hogy nem lesz az idén, sőt a jövő év első negyedévében sem IMF-megállapodás, ezért nem hatnak a forintra az ezzel kapcsolatos hírek − foglalta össze véleményét Ötvös Mihály, a CIB szenior devizakereskedője. A forint szempontjából egy jóval komolyabb negatív hír megjelenése eredményezné a gyengülést. Érdekes lehet viszont majd az a helyzet, amikor kiderül, hogy milyen eredménye lesz annak, amikor az ország megpróbálkozik devizakötvény-kibocsátással.

Jelenleg az Eximbank teszteli a piacot, és ha a tranzakció sikeres lesz, akár még az idén léphet az állam is − véli Ötvös. Nemzetközi szinten pedig a görögök még tartogathatnak meglepetést, hiszen az ügyeik még nem oldódtak meg, ugyanakkor viszont a forintot segíti, hogy az amerikai költségvetési szakadék szempontjából jelenleg pozitív a hangulat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!