Közel 5 százalékkal emelkedett hétfőn a Tesla részvénye, miután néhány elemző javította a részvény rövidtávú kilátásait, noha eddig igen gyenge volt a társaság idei teljesítménye. A Barclays elemzőjének véleménye szerint vélhetően erős harmadik negyedéves eredményt közöl a cég október 2-án a világszerte javuló makrogazdasági helyzetnek és a kínai piac javulásának köszönhetően.
A Bank of America ls a Goldman Sachs szakemberei az október 10-én esedékes robotaxi naptól várnak sokat, a Goldman szerint egyúttal egy olcsóbb típus bejelentését is erre a napra fogja időzíteni a Tesla. Az elemzők hozzátették, hogy technikai szempontból is sokat javult a kép: az év elején látott, áprilisi mélyponttal végződő gyengülést teljesen maga mögött hagyta a részvény: egy fordított fej-váll alakzat alakult ki a grafikonon, ami a gyengülő trend megtörésére utal.
Kapcsolódó
Kisbefektetői optimizmus
Az egyetlen szépséghiba, hogy az elmúlt időszak emelkedéséhez nem járult nagy forgalom, vagyis nem jelentek meg nagy tételű vásárlásokkal az intézményi befektetők. Ez jelezheti a magánbefektetők optimizmusát, még az sem kizárt, hogy az amerikai elnökválasztás előtt a Trump-szavazók a szakadatlanul süllyedő Trump Media helyett inkább ezt a részvényt vásárolják előszeretettel, hisz Elon Musk teljes mellszélességgel beállt a Trump mellé a kampányban.
Shortzárás, kitörési lehetőség
Az sem zárható ki, hogy a short pozíciók zárása is zajlik, hisz a fundamentális értékelés szerint meglehetősen drága részvény esetében vélhetően sokan számítanak arra, hogy a Tesla esetében a nagy növekedés korszaka már nem tér vissza, így az árfolyam jóval alacsonyabb szintre kerül. Őket egyelőre nem igazolta vissza a piac, az év eleji visszaesés óta nagyot emelkedett a papír, sőt, éves csúcsától sincs messze, így a shortosok kénytelenek veszteségeik limitálása érdekében zárni pozícióikat.
Az elmúlt egy évben a részvény 3 alkalommal érte el és haladta meg kevéssel a 260 dolláros szintet, így az erős ellenállás lett. Most megint tőle messze: ha negyedik alkalommal sikerülne érdemben fölé menni, az komoly kitörést jelentene, ami a technikai elemzés szabályai szerint további érdemi árfolyamemelkedést hozhat.
Elon Musk iránti bizalom
A fundamentumok jelentősége a Teslánál eddig nem volt nagy, mivel a cég tőzsdei története során sok éven át volt nehéz helyzetben, de végül mindig sikerült megoldani a finanszírozást, és végül megjött az áttörés, amikor megkezdődött a Model 3 és a Model Y típusok tömeggyártása. Azóta lelassul a növekedési ütem, és a piac új típusokat is vár, emellett a befektetők megszokták, hogy Elon Musk a legnehezebb helyzetben is rendre előrukkol valamivel, ami hirtelen vonzóvá teszi a részvényt.
Robotaxi várakozások
A legnagyobb várakozás most a robotaxit övezi, ami akár két funkciót is betölthetne egyben: ha valaki ilyen autó vásárol, nem csak egy önvezető autója lesz, de amikor nincs szüksége rá, egyszerűen elküldheti az autót pénzt keresni, és amikor újra kell, akkor hazahívja. Ezzel lényegében bármely autótulajdonos egyben taxis is lenne, anélkül, hogy vezetnie kéne, ami vonzó perspektíva, hisz így az autótartás költségei lecsökkennek, vagy akár profittermelővé is válhat a jármű.
Egy ilyen járművet drágábban is el lehet adni, hisz megtérülő befektetés lehet, különösen akkor, ha más gyártók sokáig nem tudják ugyanezt megvalósítani. Sok lelkes befektető számíthat ilyen forgatókönyvre, hisz akkor valóban akkora profitot termelhetne a cég, ami a jelenlegi árfolyamot bőven alátámasztja. Hogy ennek mekkora a realitása, arról a közelgő robotaxi napon sok minden kiderülhet.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!