Csúnyán rávert a legegyszerűbb befektetési stratégia a különböző szakértők által javasolt termékekre. Nagyon kevés olyan portfólió allokáció volt ugyanis, amely annyira jövedelmező lett volna, mint a vezető S&P 500-as részvényindex megvásárlása és egyszerű tartása – mutatott rá összefoglaló elemzésében a Bloomberg.
Az elmúlt egy évben ugyanis az index teljesítménye felülmúlta az amerikai piacon jegyzett tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) háromnegyedének teljesítményét. Ekkora arányban utoljára 2010-ben verte meg az index a bonyolultabb befektetési konstrukciókat. Ebben a környezetben a nyerő stratégia az egyszerűség volt, akkor tudott valaki igazán sikeres lenni, ha olyan terméket talált, ami a legkisebb költségek mellett volt képes leképezni az index teljesítményét.
Az index idén eddig közel 15 százalékot erősödött, az emelkedést a legnagyobb kapitalizációjú technológiai cégek részvényei hajtották, élükön az elképesztő hozamokat produkáló Nvidia papírjaival. A piac ereje annyira koncentrált volt, hogy a mesterséges intelligencia iránti lelkesedéstől hajtott papír önmagában a vezető index erősödésének 30 százalékáért volt felelős.
Hiába jelentek meg hétről hétre az olyan vélemények, amelyek szerint ezek a papírok immár túlárazottá válhattak, a lelkesedés nem akar szűnni és a diverzifikáltabb portfóliók egyelőre leszerepeltek. A nyersanyagok árfolyamváltozását követő Bloomberg Commodities Index például idén mindössze 3 százalékot erősödött. A részvény alapú ETF-ek mindössze 23 százaléka teljesítette túl az S&P 500-at, a leggyengébb teljesítményt az olyan bonyolultabb stratégiák nyújtották, mint a kvantumvezérelt intelligens béta és a tematikus alapok.
A Reuters által megkérdezett elemzők ugyanakkor már látnak arra utaló jeleket, hogy a technológiai rally kezd kifulladni. Az Nvidia részvényei csütörtökön elért csúcsukhoz képest péntek délutánra közel 10 százalékot estek. Ezzel a részvény a hetet 4 százalékos árfolyamcsökkenéssel zárta. Az AI-rally lehetséges kifulladásáról itt írtunk bővebben.
A nagy kérdés a szakértők szerint az,
- hogy a befektetők elkezdenek más, most már relatíve olcsóbb szektor felé pénzeket átcsoportosítani;
- vagy pedig inkább a nagy emelkedést elmulasztó szereplők veszik meg a korrekciókat a nagy technológiai részvényeknél.
Persze az, hogy a tőzsdei áremelkedés egyáltalán fenntartható-e, nagyban függ a makrogazdasági környezettől és a Fed kamatpolitikájától. Ebből a szempontból fontos adatok érkeznek a héten. A Fed jelenleg szünetet tart, azonban a korábbi kamatemelések hatása fokozatosan jelentkezik a gazdaságban, és vannak arra utaló jelek, hogy az eddig erős amerikai lakossági fogyasztás kezd elgyengülni.
Az apadó kereslet segíthet az inflációs nyomás további csökkentésében, és amennyiben ez megvalósul, akkor nőhet az esélye az év hátralévő részében a kamatcsökkentéseknek.
Ebből a szempontból fontos lehet a kedden érkező amerikai S&P Case-Shiller lakásárindex. Egy hónappal ezelőtt ez azt mutatta, hogy az amerikai lakásárak év/év alapon 7,4 százalékkal nőttek. Ennél is fontosabb lesz a pénteken érkező, májusi fogyasztói árindex. A várakozások szerint ez havi szinten 0 százalékra lassulhatott az áprilisi 0,3 százalékról, ami éves szinten 2,6 százalékot jelentene a 2,7 százalék után. A magárindex 2,6 százalékra csúszhatott vissza 2,8 százalékról.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Az AI SUMMIT két napra campusszá alakítja a Városligetet
Az AI Summit BUDAPEST rendezvénysorozat egyedülálló lehetőséget nyújt a hazai és a nemzetközi szakértők és érdeklődők számára, hogy valós betekintést nyerjenek a mesterséges intelligencia világába, hogy felfedezzék az üzleti életre, a társadalmi viszonyokra és az ipar világára gyakorolt jelenlegi és jövőbeli hatásait. Magyarország vezető digitális média cége, az Indamedia, 2023-ban rendezte meg, elsőként hazánkban, az AI Summit-ot, a konferenciát, amely csak és kizárólag a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kérdésekre fókuszált. A tavalyi rendezvény kimagasló sikere alapján biztosak vagyunk abban, hogy az AI Summit a kelet-közép-európai régió legfontosabb és legmeghatározóbb AI és innovációs eseménye lesz 2024-ben is.
Találkozunk 2024. szeptember 9-én és 10-én a Magyar Zene Házában és a Néprajzi Múzeumban. Részletek és jegyvásárlás az alábbi linken.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!