Fantasztikus hetet zártak a Tesla befektetői, a november 5. és 8. közti kereskedési napokon összesen majd' harmadával drágultak a társaság részvényei. Azok a spekulánok viszont, akik az Elon Musk vezette autógyártó részvényei ellen fogadtak, irdatlan bukóba kerültek.
Márpedig elég sokan játszanak folyamatosan a Tesla részvények árfolyamesésére (shortolás), hiszen számos mutató jelzi az autógyártó erős túlértékeltségét. A pillanatnyilag 1115 milliárd dolláros piaci kapitalizáció a következő 12 hónapra várt nyereség 97-szeresét tükrözi, ami annyira abszurd magas érték, hogy joggal lehetne számítani az árfolyam zuhanására. Hiszen ki akarna reálisan egy olyan befektetést magának, amely csak közel száz év alatt térül meg?
Kapcsolódó
A múlt heti óriási emelkedés magyarázata az Equilor szerint egyébként az, hogy a befektetők bíznak benne, a korábbi elnök visszatérése a Fehér Házba előnyös lehet az elektromos autógyártó számára, miután Musk az egyik legfontosabb donora volt a republikánus jelölt kampányának.
A részvények szárnyalása (2022 óta először lépte át az ezer milliárd dollár piaci kapitalizációt a Tesla) viszont csak az elnökválasztás óta több mint 5 milliárd dollár veszteséget okozott a papírt shortoló fedezeti alapoknak. A MarketBeat adatai szerint a kibocsátott Tesla részvények 2,47 százalékára van nyitva jelenleg is short pozíció.
Azzal azonban nehéz vitatkozni, hogy a Tesla részvények árazása már rég különvált a fundamentumoktól, a múlt héten is az hozta az árfolyamrobbanást, hogy Elon Musk a világ legvagyonosabb embereként (bár ő mindig igyekszik hangsúlyozni, szerinte Putyin elnök még előtte jár) a Trump kampány fő támogatója volt, a győzelemmel pedig egyértelműen erős politikai befolyással járó pozíciót szerzett magának.
Az a tény, hogy napok alatt több mint 200 milliárd dollárral nőtt a Tesla részvények értéke, Elon Musk egyenlegét is jelentősen megdobta, november 11-én 314 milliárd dolláron csücsült a vezérigazgató. Magasan vezeti a Bloomberg Billionaries Indexet, mögötte 230 milliárddal áll Jeff Bezos, valamint 209 milliárddal Mark Zuckerberg.
Szóval egyelőre meglehetősen kockázatos Tesla shortokat nyitni, hiába nem épp a legjobbak az elektromos autógyártás iparági kilátásai: globális kereskedelmi feszültségek, lanyhuló kereslet az EV-kre, erősödő verseny.
Utóbbiak miatt sokkal jobb ötlet Tesla helyett a szektort shortolni, mutat rá a Bloomberg: az elektromos autógyártó szegmenst lekövető KraneShare Electric Vehicles an Future Mobility Index ETF-et idén 12 százalék csökkenést mutat, a tavalyi mínusz 9 százalék után.
Egyébként Trump győzelme önmagában a Teslára, mint elektromos autógyártóra nézve nem is pozitív: például ha a megválasztott elnök beváltja ígéretét a tiszta energiára adható ösztönzők csökkentéséről. Sőt, mint a hírportál rámutatott, egy-másfél év múlva a Trump adminisztráció várhatóan megszüntet egy csomó olyan támogatást, amelynek a Tesla máig a nyertese volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!