A részvénypiac forgalma meghaladta a 79,54 milliárd forintot az előző héten elért 77,19 milliárd forint után. A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek.
A nemzetközi befektetők az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdai gazdasági előrejelzését várták, amely nem tükrözte a piac várakozásait, emiatt csütörtökön jelentős eladói nyomás nehezedett a tőzsdékre, így a magyar papírokra is. A magyar blue chip részvények közül a Richter tartotta magát a legjobban - írja az Equilor Befektetési Zrt.
Kapcsolódó
Az elemzésből kiderül, hogy a hétfőn közzétett államháztartási hiány adatok alapján szkeptikusak az elemzők a hiánycél tarthatóságát illetően. Az első 5 hónap költségvetési hiánya 1051 milliárd forintra emelkedett, amely 875 milliárd forinttal haladja meg a tavalyi értéket. Ebből 450 milliárd forint járványügyi kiadásnak minősült. A kormány nemrég 3,8 százalékra emelte meg az idei GDP-arányos hiánycélt, amely 1890 milliárd forintos költségvetési hiányt feltételez.
A héten közölték, hogy június végén tárgyalhat az INA eladásáról a Mol. Az INA értékelésére felkért Lazard befektetési bank szerdán az INA-tanács előtt ismertette előzetes elemzését, a végleges jelentés egy hónapon belül készülhet el. A horvát kormányfő nem zárja ki, hogy stratégiai befektető vásárolná vissza a pakettet, tekintettel a gazdasági válságra. Horvátországban július elején tartják az előrehozott választásokat, addig biztos nem lesz áttörés az ügyben - írta az Equilor.
A Magyar Telekom pénteken közölte, hogy részvény-visszavásárlási aukciót indít június 25-én, legfeljebb 5,2 milliárd forint összértékben, a bejelentés hatására a részvény árfolyama csak kismértékben emelkedett.
A héten a Magyar Telekom részvények ára 0,26 százalékkal erősödött, pénteken a papír 383 forinton zárt, heti forgalma 1,28 milliárd forintot tett ki.
Az OTP 0,78 százalékkal gyengült, a hét utolsó kereskedési napján 11 490 forinton zárt, heti forgalma több mint 56,74 milliárd forint volt.
A Mol árfolyama 1,90 százalékkal csökkent a héten, pénteken 1962 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma meghaladta a 12,27 milliárd forintot.
A Richter 2,42 százalékkal gyengült, pénteki záróára 6855 forint volt, heti forgalma megközelítette a 6 milliárd forintot.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3536,76 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 92,74 ponttal, 2,56 százalékkal alacsonyabban.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!