Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a háromnapos héten, a BUX 72 949,64 ponton zárt pénteken, 0,92 százalékkal magasabban, mint egy hete. A részvénypiac forgalma a héten 32,62 milliárd forint volt az előző héten elért 42,71 milliárd forint után, a vezető részvények erősödtek.

Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában kiemelte: a Magyar Telekom szerdán megállapodást írt alá, átruházták a 2100 MHz-es sávon lévő 2x5 MHz frekvenciablokk használati jogosultságát a Yettelre. Emellett a Telekom 2G mobil hozzáférési megállapodást is aláírt a céggel, ennek értelmében a Yettel által nyújtott szolgáltatás igénybevételével bonyolítja majd ügyfelei 2G forgalmát legkorábban 2026. január 1-jétől.

A megállapodás eredményeképpen felszabaduló frekvenciákat a Magyar Telekom a 4G és 5G szolgáltatásának további támogatására, kapacitásbővítésre kívánja használni. 

A vételár megegyezik a frekvenciablokk használati jogosultság könyv szerinti értékével. A tranzakció teljesítéséhez a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság jóváhagyása szükséges.

A tőzsdei kereskedést érintő események között említették azt a megelőző héten pénteken közölt hírt, miszerint új gázlelőhelyeket talált a Mol a pakisztáni TAL blokkban. A becslések szerint mintegy 1 százalékkal növelik a magyar olajipari vállalat teljes szénhidrogén-kitermelését. A felfedezések kiértékelése még folyamatban van, de várhatóan 400-800 bpoed termelést tud majd biztosítani. A Mol a TAL blokk üzemeltetője, és a kitermelt mennyiség 8,4 százaléka a Mol részesedése.

Kép: Economx, Hartl Nagy Tamás

Az Equilor jelezte, hogy a héten céláremelés érkezett a Mol részvényeire. A Citi 2900 forintról 3400 forintra emelte a Mol célárfolyamát, az ajánlást semlegesről vételre módosították. Jelenleg 8 elemző vételre, 5 tartásra ajánlja a Mol részvényeket, a medián célárfolyam 3425 forint.

A vezető részvények közül

  • a Richter árfolyama 2,61 százalékkal emelkedett, a papír 10 630 forinton zárt pénteken, 6,64 milliárd forintos heti forgalom mellett.
  • A Mol 0,59 százalékkal erősödött, a részvény 2738 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma 3,42 milliárd forint volt.
  • Az OTP árfolyama 0,33 százalékkal nőtt a héten, pénteken 18 260 forinton zárt a papír, heti forgalma meghaladta a 20,17 milliárd forintot.
  • Magyar Telekom árfolyama 0,19 százalékkal emelkedve 1056,0 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, a részvény a héten 1,19 milliárd forintos forgalmat ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 6650,46 ponton zárt pénteken, ami 33,05 ponttal, 0,50 százalékkal magasabb az előző hetinél.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!