A részvénypiac forgalma 6,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Török Lajos az MTI-nek elmondta, hogy bár alacsony forgalom mellett enyhe mínuszban zárt a BUX-index, még így is felül tudta teljesíteni az európai piacokat. A befektetők hangulatát a tengerentúlon a gyorsjelentések, Európában pedig a koronavírus-járvány gyors terjedése miatti aggodalmak határozzák meg - tette hozzá az elemző.
Kapcsolódó
A Mol 14 forinttal, 0,90 százalékkal 1575 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,90 százalékkal 10 040 forintra nőtt, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 5,50 forinttal, 1,59 százalékkal 341,50 forintra csökkent, forgalma 286,9 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 115 forinttal, 1,72 százalékkal 6565 forintra esett, a részvények forgalma 859,6 millió forintot ért el.
A BUMIX 3182,22 ponton zárt kedden, ez 45,93 pontos, 1,42 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!