Tavaly március óta első ízben fordult elő, hogy a profi befektetők már nem a Covid-19-es járványt, vagy ezzel kapcsolatban az oltások lebonyolítását tartják a legnagyobb veszélynek, amely a piacokat fenyegeti, hanem az inflációt és a kötvényárfolyamok esetleges összeomlását- derül ki a Bank of America friss alapkezelői felméréséből.
A megkérdezett 220, összesen 630 milliárd dollár befektetéséért felelős szakember 37 százaléka vélte azt, hogy az infláció megugrása jelenleg a legnagyobb úgynevezett "tail risk", azaz olyan kockázati esemény, amely bekövetkezése ugyan alacsony valószínűségű, viszont általános negatív hatásokkal járna. A Covid még a második helyre sem jutott fel ezen a képzeletbeli dobogón, az ugyanis az esetleges durva kötvénypiaci áresésnek jutott. Az egy éve a világban zajló folyamatokat uraló koronavírus járvány, illetve a védőoltások beadásának problémái csak a harmadik helyen álltak.
Kapcsolódó
A befektetők jelek szerint teljes mértékben meg vannak győződve arról, hogy a globális és az amerikai gazdaságban is masszív, V alakú kilábalás következik. Ez jól tetten érhető a vállalati profitokkal kapcsolatos várakozásokban, a ciklikus iparágak felé megnyilvánuló jelentős befektetési hajlandóságban, a növekvő kamatvárakozásokban is. Eközben a technológiai szektor vonzereje jelentősen csökkent. A befektetők most leginkább azt szeretnék, ha a cégek beruháznának készülve a nagy fellendülésre és úgy vélik, a gazdaság meglódulása jelentősen emeli majd a nyersanyagok iránti keresletet is.
Az emelkedő kötvénypiac kamatok a többség szerint előbb utóbb egy komolyabb, 10 százalékot is elérő korrekciót hozhatnak magukkal a részvénypiacon, s egy idő után a kötvények már vonzóbbak lesznek a befektetők számára a részvényeknél. A felmérés szerint a konszenzus az, hogy az amerikai 10 éves kötvényhozam 2 százalékos szint fölé emelkedése lehet az a pont, ami kiválthatja a részvénypiaci korrekciót, s 2,5 százalékos hozam felett már megindul a tőke masszív átáramlása a részvényekből a kötvények felé.
A megkérdezettek szerint jelenleg a legtöbb befektető által felvett pozíciónak a technológiai szektor részvényeinek vásárlása, a bitcoin vásárlása és az ESG-komfort papírok vásárlása tekinthető (az ESG környezeti, társadalmi és irányítási szempontból fenntartható működésű cégeket jelenti). Azonban ezt csak hiszik, ugyanis a valóság mást mutat. A technológiai szektor felé meglévő kitettségét ugyanis a legtöbb alapkezelő jelentősen csökkentette, így a szektor túlsúlya a portfóliókon belül 2009 óta a legalacsonyabb szintre csökkent. Jelentősen nőtt viszont a bankszektor és az energetikai szektor súlya, előbbi felülsúlyozottságának mértéke három, utóbbié két és fél éves csúcsra ugrott.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!