A vezető részvények közül az OTP árfolyama megközelítette a 200 napos mozgóátlagot, mely 10 250 forint közelében képez meghatározó ellenállást. Ezen a szinten megakadhat a mozgás, ugyanakkor a 10 ezer forintos érték már gyengébb támaszt képez - foglalta össze a helyzetet Varga Zoltán.
A Richter piacán folytatódott a lassú negatív korrekció, a 8300 forintos szint letörése esetén 8150 forintnál adódhat a következő támasz - jelezte.
Az elemző szerint a Mol árfolyamában a 2630 forintos szintre érdemes figyelni, amennyiben sikerül felette stabilizálódni, az olajipari vállalat papírja hamarosan a 2740 forintos szint felé veheti az irányt, ahol a 200 napos mozgóátlag várja.
A Magyar Telekom emelkedése megakadt a 324 forintos ellenállásnál, támasz 310 forintnál húzódik - mutatott rá.
- A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 459,37 pontos, 1,05 százalékos emelkedéssel 44 157,71 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 9,9 milliárd forint volt.
- A Mol 22 forinttal, 0,84 százalékkal 2644 forintra erősödött 1,2 milliárd forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 235 forinttal, 2,35 százalékkal 10 240 forintra nőtt, forgalmuk 7,2 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 4,5 forinttal, 1,39 százalékkal 320 forintra csökkent, forgalma 74,7 millió forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,12 százalékkal 8300 forintra esett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!