A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,25 pontos emelkedéssel, 71 151,78 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest alig változott.

Iránykereséssel nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 982,3 pontos, 1,36 százalékos csökkenéssel 71 150,53 ponton zárt hétfőn.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában úgy vélekedett, a kereskedés iránykereséssel indulhat, és

nem zárta ki, hogy a hétfői esés egy nagyobb negatív korrekciós hullám kezdete volt.

A vezető részvények közül az OTP árfolyamában fontos támaszok törtek le, a következő szint 17 530 forintnál húzódik, alatta pedig 17 270 forintnál látható fontosabb támasz. Hétfőn az OTP-részvények ára 440 forinttal, 2,45 százalékkal 17 530 forintra esett, forgalmuk 12,5 milliárd forintot tett ki.

A Mol jegyzése a 200 napos mozgóátlag alá került, mely 2883 forintnál képez rövid távú ellenállást, míg a következő támasz a 30 napos mozgóátlag 2845 forintnál. A Mol 66 forinttal, 2,25 százalékkal 2868 forintra csökkent hétfőn, forgalma 1,6 milliárd forint volt.

A Richter árfolyama emelkedni tudott, a következő ellenállás 9855 forintnál húzódik. Az előző nap a Richter-papírok árfolyama 115 forinttal, 1,19 százalékkal 9805 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.

A Magyar Telekom jegyzése fontos támasznál mozog, mely 1035 forintra tehető, alatta 1027 forintnál húzódik a következő. A technikai kép alapján hamarosan nagyobb elmozdulás indulhat. Hétfőn a Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 0,96 százalékkal 1034 forintra gyengült, forgalma 254,5 millió forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!