Indexcsökkenéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
A STOXX 600 index 0,74 százalékkal, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,88 százalékkal kezdett alacsonyabban.
- Londonban az FTSE 100 index 0,33 százalékos,
- a frankfurti DAX index 0,75 százalékos,
- a párizsi CAC 40 index 0,86 százalékos csökkenéssel nyitott.
- Milánóban az FTSE MIB index 0,96 százalék,
- a madridi IBEX 35 index 0,76 százalék csökkenéssel kezdte a pénteki kereskedést.
A tőzsdei befektetők egy sor gazdasági adatközlésre várnak, köztük az Egyesült Királyság kiskereskedelmi forgalmára, a francia termelői inflációra, valamint az olasz üzleti és fogyasztói bizalmi mutatókra.
A dollárban árazott nyersolaj ára pénteken is csökkent és három százalék körüli heti veszteség felé tart a Fed lassuló monetáris politikai enyhítésről tett jelzései nyomán kétéves csúcsra szökött dollárárfolyam miatt.
Az európai kereskedési idő kezdetén a WTI nyersolaj ára 0,60 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 68,96 dolláron, a Brent ára pedig 0,67 százalékkal ment lejjebb 72,39 dollárra.
Az arany ára pénteken emelkedett, de ezzel együtt is mintegy másfél százalékos heti veszteség felé tart. A spot jegyzés unciánként 2605,16 dolláron áll 0,45 százalékos napi emelkedéssel.
A dollárindex 0,13 százalékkal csökkent 108,25 pontra. Az index 2022 novembere óta a legmagasabb szinten áll és egy százalékot meghaladó heti nyereség felé tart.
Az eurót 2022 novembere óta a leggyengébb szinten jegyzik. Jegyzése 1,0380 dollár 0,17 százalékos napi emelkedéssel. A héten az euró több mint egy százalékkal gyengült.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!