Ismét erős hetet zárt a BUX-index, a múlt hetihez hasonlóan: 2,51 százalékos emelkedés lett az elmúlt 5 kereskedési nap mérlege a hazai tőzsdeindexben, ami a hét közepén ismét áttörte a 44 ezer pontos szintet. A Mol múlt heti gyorsjelentését követően a hazai blue chip piac további három szereplője a héten tette közzé harmadik negyedéves számait, amelyek minden esetben kifejezetten jól alakultak - írja az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában.
Minden soron az elemzői konszenzusnál erősebb számokat ért el az OTP a harmadik negyedévben. A teljes bevétel és a nettó kamatbevétel is több mint negyedével emelkedett éves alapon. Az eredménysoroknál pedig 50 százalék körüli a javulás. A vezetőség emelte idei várakozásait, 15 százalékkal nőhet a hitelkihelyezés, míg a kamatmarzsok stabilizálódhatnak.
Kedvező eredmények érkezte a Richtertől is. A társaság kedden hajnalban tette közzé harmadik negyedéves eredményeit, amelyek minden soron meghaladták az előzetes várakozásokat. A devizaárfolyam-változások miatt az év első három negyedéve alatt kivételesen magas, 72 milliárd forint pénzügyi eredményt számoltak el. Az adózott eredmény 116 százalékkal haladta meg a 2021 harmadik negyedéves értéket, az adózott eredményhányad elérte a 38 százalékot.
A vártnál jobb eredménnyel zárta a harmadik negyedévet a Magyar Telekom, a menedzsment a teljes évre vonatkozó árbevétel-előrejelzését felfele módosította. A társaság árbevétele éves bázison 9 százalékkal 190,9 milliárd forintra emelkedett. Az árbevétel növekedését segítette a mobiladat-bevételek iránti erős kereslet, valamint a készülékértékesítés erőteljes növekedése.
Nyertes konzorciumot vezetett a 4iG: a Digitális Kormányzati Ügynökség nettó 37 milliárd forintos keretpályázatán a 4iG által vezetett konzorcium is a nyertesek között volt. A keretmegállapodás nem biztosít automatikus megrendeléseket, az érintett szervezetek igényei alapján az egyes konkrét beszerzések újra versenyeztetésre kerülnek a keretmegállapodásban résztvevő konzorciumok között. A keretmegállapodás időtartama a hatálybalépésétől számított legfeljebb 30 hónap.
A Telekom volt a győztes
A héten a legnagyobb mértékben, 9,26 százalékkal a Magyar Telekom erősödött 570,17 millió forintos forgalom mellett, a papír pénteken 324,5 forinton fejezte be a kereskedést - írja az MTI.
A Mol árfolyama a héten 0,46 százalékkal 2622 forintra csökkent, forgalma meghaladta a 6,12 milliárd forintot.
Az OTP árfolyama 4,76 százalékkal erősödött a héten, forgalma 44,9 milliárd forint volt, a részvény pénteken 1005 forinton zárt.
A Richter árfolyama 1,40 százalékkal emelkedett 10,73 milliárd forintos forgalomban, a részvény 8310 forinton fejezte be a kereskedést pénteken.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3668,02 ponton zárt a héten, ami 56,83 ponttal, 1,57 százalékkal magasabb az előző hetinél.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!