A Mol 18 forinttal, 0,67 százalékkal 2698 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,38 százalékkal 10 620 forintra nőtt, forgalmuk 5,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,31 százalékkal 321,50 forintra emelkedett, forgalma 38,3 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,31 százalékkal 7975 forintra csökkent, a részvények forgalma 769,9 millió forintot ért el.
A BUMIX 3676,44 ponton zárt hétfőn, ez 25,11 pontos, 0,68 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva - írja az MTI.
Rossz nemzetközi hangulat alakult ki, a járvány miatti, kínai lezárások továbbterjedésétől való félelmek következtében. Ennek ellenére tudott emelkedéssel zárni a magyar piac, igaz a forgalom alacsony volt - mondta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
A vezető részvényekre kitérve kiemelte: a Molt segítette a bejelentés, miszerint jelentős mennyiségű kőolajat talált a társaság Vecsés határában, 2100 méter mélyen, ahol a cég júliusban kezdett kutatófúrásba.
Az OTP jól teljesít, a nagybetétek kamatmaximumáról szóló bejelentés hatása ellenére. A kormány március 31-ig a befektetési vállalkozások, pénztárak, lakástakarékpénztárak, biztosítók, befektetési alapok, valamint a legalább 20 millió forintot elhelyező lakossági ügyfelek a kereskedelmi bankoknál mostantól elhelyezett betétjeik után nem kaphatnak magasabb kamatot a 3 hónapos diszkont kincstárjegy kamatánál.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!