Újabb cég nagytulajdonosaként tér vissza a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT) ifjabb Ádámosi György vállalkozó. Több mint 20 százalékos szavazati jogot szerzett ugyanis Plotinus Nyrt.-ben az újév első napjaiban az AGY69 AG nevű svájci székhelyű cég, amely Ádámosi tulajdonában van.
Az ügyletet a BÉT honlapján jelentette be a Plotinus. Az AGY69 AG összesen 6370 darab részvényt vásárolt, ami a teljes alaptőke 1,22 százalékát képviseli csak, de tekintettel arra, hogy a Plotinus a saját részvényei döntő részét visszavásárolta - mintegy 490 ezer részvény van a társaság tulajdonában -, és ezekkel a közgyűlésen nem lehet szavazni, ez a kisebb pakett is 20,3 százalékos szavazati jogot képvisel a társaságban.
Ifjabb Ádámosi György - akit édesapjával együtt Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatójának közeli barátjaként tartanak számon - régi motoros a BÉT-en. A Lehn Consultingon keresztül egy időben az Appeninnben volt egy komolyabb pakettje, ezt azonban két részletben 2017-ben eladta a Mészáros Lőrinchez köthető Konzum-csoportnak. Ezt követően az Alterába szállt be, az abban lévő részvényeit pedig a Wallisnak adta tovább tavaly.
A Plotinus 2011 februárjában került a BÉT-re, eredetileg vagyonkezeléssel, főleg értékpapírokkal foglalkozott hasonlóan a befektetési alapokhoz, a befektetéseket Zsiday Viktor felügyelte. Ezt a portfóliót később reálgazdasági befektetések egészítették ki. A társaság egyre inkább áttért a reálgazdasági befektetésekre, ez is szerepet játszott abban, hogy 2017 elején arról tájékoztatták a részvényeseket, hogy az éves rendes közgyűlésen a részvények tőzsdei kivezetéséről is szavazhatnak. A 2017 áprilisában tartott közgyűlésen azonban a részvényesek kevesebb mint 50 százaléka jelent csak meg, így a kivezetésről nem lehetett érvényesen szavazni, tehát a társaság a tőzsdén maradt.
Tavaly már nem vették fel az éves rendes közgyűlés napirendi pontjai közé a tőzsdei kivezetésről való szavazást, sőt ősszel a vezetőség már arról nyilatkozott, hogy a tőzsdei jelenlét önmagában is értékes lehet. A reálbefektetéseket kivitték a tőzsdei cégből, a Plotinus Invest Vagyonkezelő Zrt.-be szervezték ki, amelyet eladtak.
A már csupán pénzügyi eszközöket kezelő Plotinusból a korábbi nagyobb tulajdonosok tavaly az év vége felé fokozatosan kiszálltak. Az egyik nagytulajdonossá Korányi G. Tamás - aki a Napi.hu tiszteletbeli főszerkesztője is - vált, aki 20 százalék fölötti szavazati joggal rendelkező részvénycsomagot szerzett a társaságban. December 19-én viszont eladta a tulajdonában lévő részvények egy részét, és most már 10 százalék alatt van a Plotinusban.
Történelmi csúcsra ugrott az árfolyam
Decemberben látható volt, hogy más is szemet vetett a társaságra, amelynek árfolyama a korábbi 6-6,5 ezer forint közötti szintről 10 ezer forintig emelkedett. A cég további sorsa kérdéses, de az biztos, hogy sok múlik majd a január 23-ára összehívott rendkívüli közgyűlésen, amelyen egyebek mellett új igazgatósági tagokat is választ a cég. Az egyik fontos kérdés a jövőben az lehet, mi lesz a 490 ezer megvásárolt saját részvény sorsa. Ezeket elvileg a vásárlás után egy éven belül be kellene vonni, és a közgyűlésen erről is lesz szavazás. Más vélemények szerint viszont ezek a részvények vásárlásra is felhasználhatók, és ha ez így van, becslések szerint 3-5 milliárd forint értékű eszközállományt lehetne így bevinni a cégbe.
Az is kérdéses még, hogy Ádámosi folytatja-e a részvények vásárlását. Ha így tesz, és 25 százalék fölé kerül a cégben, akkor nyilvános vételi ajánlatot kell tennie a maradék pakettra. Lehetnek, akik erre spekulálnak, csütörtökön ugyanis, miután bejelentették, hogy a vállalkozó cége nagytulajdonossá vált a társaságban, kilőtt az árfolyam, és 10 100 forintos történelmi csúcsra került a Plotinus árfolyama.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!