Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti elemzésében kiemelte, hogy a BUX index nem tudta érdemben áttörni a 45 ezer pontos szintet, a csonkahét eleje jól indult, csütörtökön 45 ezer pont fölé is emelkedett, majd pénteken inkább "ütötték az indexet", miután egyelőre nem látszik komoly szándék az orosz-ukrán háború rendezésére.

Józsa Bence kitért arra, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az egyhetes betéti tenderen - a várakozásoknak megfelelően - nem változtatott az irányadó kamaton, így az továbbra is 5,85 százalékon maradt.

Az Equilor elemzője felhívta a figyelmet arra, hogy jelentős célárcsökkentés érkezett az OTP-re. A JPMorgan 27 775 forintról 13 250 forintra csökkentette az OTP Bankra vonatkozó, 12 havi célárfolyamát, az ajánlást felülsúlyozásról semleges súlyozásra rontotta. A magyar bank a héten bejelentette, hogy minden lehetőséget fontolóra vesznek Oroszországgal kapcsolatban, akár az ország elhagyását is.

A héten 5,11 százalékkal az OTP érte el a legnagyobb erősödést 81,3 milliárd forint forgalom mellett, és 12 660 forinton fejezte be a kereskedést.

A Mol-részvények értéke 1,16 százalékkal csökkent, heti forgalma 14,31 milliárd forint volt, a papír 2560 forinton zárt pénteken.

A Richter 1,54 százalékkal erősödött 12 milliárd forint mellett, a részvény pénteken 7250 forinton zárt.

A Magyar Telekom a héten 2,79 százalékkal erősödve 405 forinton zárt pénteken, heti forgalma meghaladta az 1,06 milliárd forintot.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!